Vége a DVTK vándorlásának?

A Diósgyőr csatára, Bacsa Patrik a közösségi oldalán mutatta meg belülről a készülő DVTK stadiont.
A Diósgyőr csatára, Bacsa Patrik a közösségi oldalán mutatta meg belülről a készülő DVTK stadiont. - © Forrás: Instagram/bacsapepe
Miskolc – A DVTK stadionjának elvileg 2018. február 2-re el kell készülnie, és ezzel ellentétes dátum, hogy esetleg nem sikerülne a kivitelezőnek határidőre átadni a létesítményt, nem látott napvilágot.

A piros-fehér együttes és szurkolótábora számára a 2017-es év a vándorlásról mindenképpen emlékezetes marad, de hogy ez befejeződött-e hétvégi mezőkövesdi kirándulással, arról biztosat még nem lehet tudni.

A diósgyőri együttesnek a következő év első hazai tétmeccsét a kiírás szerint február 21-én kell játszania, a Vác FC gárdája ellen, és elviekben az NB II-es csapat elleni, Magyar Kupa-nyolcaddöntő első mérkőzése nincs ütközésben a Diósgyőri stadion átadásával. Viszont ez az összecsapás a szövetség honlapján Debrecenbe van kiírva, azzal összefüggésben, hogy a DVTK hazai meccseinek helyszínéül ezt a helyszínt jelölte meg.


Készül⚪️ #dvtk #diosgyor #stadion

Bacsa Patrik (@bacsapepe) által megosztott bejegyzés,




Hétfőn fekete ponyva került az építési terület határára
Miskolc - A Miskolci VSC Csokonai utcai létesítményében megkezdődött a felújítást előkészítő munka. A Miskolci VSC létesítményhelyzetét az elmúlt években két nagy projekttel próbálták rendezni. 2013-ban egy olyan ingatlanfejlesztéssel, amely alapján az MVSC működési területe az észak-magyarország...

Pirosodik a Diósgyőri Stadion
Miskolc - Újabb látványos fázisához ért a Diósgyőri Stadion rekonstrukciója. A Market Építő Zrt. szakemberei a hétfői napon elkezdték a lelátók felszékezését a déli oldalon. A gyepszőnyeg már túl van az első nyírásokon, a stadion modern világítótestei közül egyre több a helyére kerül, valamint az...

stadion-46-aj
Miskolc - Körülbelül 1.000 tonna acélszerkezet, 800 tonna betonacél, 15.000 köbméter beton, több mint 24.000 négyzetméter tető- illetve homlokzatburkolás, napi 330 munkás. Nagyjából így foglalhatnánk össze a 2016. novembere óta épülő új Diósgyőri Stadion munkálatait, az eredmények pedig egyre inkább...

A stadion átadásának tervezett időpontja február 2-a
Miskolc - A Diósgyőri Stadion megépítésében szerepel a nyitómeccs megrendezésének költsége. A Diósgyőri Stadion újjáépítésén változatlanul nagy erőkkel dolgozik a generálkivitelező, hogy az átadás tervezett időpontjára, 2018. február 2-re elkészüljön a létesítmény. A műszaki átadáson túl elmél...








hirdet�s