Vb-2018 – Pontegyenlőségnél a gólkülönbség rangsorol, sorsolás is dönthet a csoportelsőről

Vb-2018 – Pontegyenlőségnél a gólkülönbség rangsorol, sorsolás is dönthet a csoportelsőről
© Fotó: AFP
Moszkva – A csoportkör utolsó fordulójának mérkőzéseit rendezik hétfőtől csütörtökig az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, s eldől – ahol még kérdéses -, hogy mely csapatok jutnak a legjobb 16 közé, illetve hogy milyen sorrendek alakulnak ki.

A helyezések a négyesek első két pozíciójában a további párosítás miatt lényegesek.

A nemzetközi szövetség médiacsatornája a harmadik fordulót megelőzően összegezte, mi alapján alakul ki a sorrend. Alapesetben a pontszám, a gólkülönbség, majd a több szerzett találat rangsorol.

Abban az esetben, ha a fentiek alapján kettő vagy több csapatnak azonos a mérlege, az egymás elleni eredményeket veszik figyelembe, azaz három csapat esetén az egymás elleni eredmények alapján kialakult minitabellát. Ezekben az esetekben ugyancsak az így megszerzett több pont, jobb gólkülönbség, több lőtt gól számít. Ha ez mind egyezik, akkor az eddig begyűjtött sárga és piros lapok, azaz a fair play-pontok alapján alakul ki a sorrend, végső esetben pedig sorsolnak.

Az F csoportban például három csapat hat ponttal végez, ha a svédek legyőzik Mexikót, a németek pedig a dél-koreaiakat. Ez esetben az egymás elleni eredmények számítanak. Korábban a németek 1-0-ra kikaptak a mexikóiaktól és 2-1-re verték a svédeket, így 2-2-es a gólkülönbségük, míg a svédeké jelenleg 1-2, a mexikóiaké pedig 1-0. Azaz 1-0-s svéd győzelem esetén nekik is 2-2 lenne, a mexikóiaké pedig 1-1, így a közép-amerikaiak búcsúznának. 3-2-es svéd siker viszont már biztosan német búcsút jelentene.

– MTI –