Vb-2018 – A győzelem erősítette a franciák optimizmusát, Macron népszerűségét nem befolyásolta

Akt.:
Emmanuel Macron a döntő után gratulált Griezmannak is
Emmanuel Macron a döntő után gratulált Griezmannak is - © Fotó: AFP
Párizs – Növelte a franciák életkedvét labdarúgó-válogatottjuk sikere a foci vb-n, de a győzelem nem befolyásolta Emmanuel Macron államfő tetszési mutatóját – derült ki az Odoxa közvélemény-kutató intézet felmérésből, amelyet szerdán ismertetett a Le Figaro című francia napilap.

Az 1005 francia választópolgár megkérdezésével a döntő másnapján, hétfőn készült felmérés szerint a franciáknak negyede, a 25 és 34 év közöttieknek pedig 29 százaléka, azaz csaknem 16,5 millió ember ment ki az utcákra ünnepelni a mérkőzés lefújása után, vasárnap.
A franciák jelentős többsége (82 százalék) szerint a győzelemnek pozitív hatása lesz a franciák büszkeségére, és 74 százalék szerint javítja az országról alkotott véleményt a világban.

Fél évvel ezelőtt a franciáknak alig 41 százaléka volt optimista jövőjét illetően, most 62 százalékos ez az arány.

A közvélemény-kutatás arra is rávilágított, hogy az általános jókedv ellenére nem változott Emmanuel Macron megítélése, a franciák 39 százaléka tartja jó elnöknek, ami két százalékponttal kevesebb, mint júniusban.

Gael Sliman, a felmérést végző Odoxa elnöke szerint a világbajnoki győzelemnek nincs olyan hatása az államfő megítélésére, mint a húsz évvel ezelőtti volt, amikor az akkori elnök, Jacques Chirac népszerűsége hirtelen 14 százalékkal növekedett.

Az elemző ezt azzal magyarázta, hogy 1998-ban politikai társbérletben kormányzott a jobb- és a baloldal, és a jobboldali államfő nem gyakorolta a hatalmat, a kormányzást a szocialista Lionel Jospin irányította miniszterelnökként. A jelenlegi politikai berendezkedésben viszont Emmanuel Macron gyakorlati politikai feladatokat lát el, ő irányítja ténylegesen a kormányt, és a jobboldali Edouard Philippe miniszterelnököt is, így az elnöktől várják a franciák a munkanélküliség csökkentését és a gazdasági növekedést.

A közvélemény-kutató intézet szerint azonban ha az államfő hirtelen nem is lett népszerűbb, hosszú távon a válogatott győzelme “nagyon jó hír” számára, miután “a franciák boldogan indulnak nyaralni, büszkék a hazájukra és optimisták.

Ez ideális felállás az államfőnek őszre, amikor a nem túlságosan népszerű és könnyű reformjait fogja beindítani” – mondta az elemző a Le Figarónak.

– MTI –


Fotó: AFP
Moszkva - Története során másodszor nyert labdarúgó-világbajnokságot Franciaország azzal, hogy az oroszországi vb moszkvai döntőjében 4-2-re legyőzte Horvátországot. A franciák harmadszor játszottak döntőt: húsz éve, otthon - ahol az elődöntőben a horvátokat múlták felül - nyertek a brazilok elle...