Vasvillával rontott a csobaji rendőrre

Miskolc – A golyó is csak alig tudta megfékezni az idős támadót.

Idén április végén egy családi csetepatéról értesítették a csobaji körzeti megbízottat, aki akkor éppen egyedül volt szolgálatban. Mivel egy tanúkihallgatás és egy házkutatás között Csobaj közelében autózott, gyorsan a helyszínen termett. Kiderült, hogy egy most hetven éves nyugdíjas buszsofőr elől az utcára menekült a családja. A rendőr behajtott a mellékutcába, ahol a család háza állt, és leállította a szolgálati autót. Ekkor a férfi még a kapun belül volt, ám mire a körzeti megbízott félig kiszállt a kocsiból, egy vasvilla csapódott a szélvédőnek. A rendőr könnygázzal próbált védekezni, ám hiába fújta a vasvillás férfi arcába a literes palack teljes tartalmát, semmi hatása nem volt.

Hátrált a támadó elől – összesen 16 métert –, közben elővette és csőre töltötte fegyverét, ám a férfi még mindig csapkodott, döfködött villájával a rendőr irányába. Az egyenruhás számtalan alkalommal ordította a férfinek, hogy álljon le, dobja el a villát, mivel azonban ennek nem volt foganatja, először a levegőbe lőtt, majd célzott lövést adott le a férfi lábára. Az első lövés talált ugyan, de a támadót nem állította meg, a második lövedék a férfi két lába között ment át, a harmadik pedig a másik lábába fúródott. Ennek hatására a férfi elesett, de a villát továbbra sem engedte el, úgy kellett kicsavarni a kezéből, s még a földön fekve is küzdött, így csak további kényszerítőeszköz alkalmazásával sikerül a rendőrnek megbilincselnie.


Homályos emlékek

A férfi ellen a Központi Nyomozó Főügyészség emelt vádat hivatalos személy ellen hivatalos eljárásban elkövetett emberölés kísérlete és más bűncselekmények miatt, az első tárgyalást kedden tartotta Miskolcon  dr. Péter Zoltán tanácsa.

Az egyébként büntetlen előéletű vádlottat vezetőszáron fegyőr hozta a tárgyalásra, ahol az ügyész ismertette a vádat, majd sor került a vádlott és a sértett rendőr, valamint a tanúk és a szakértő meghallgatására. A vád szerint a férfi ittas volt ezen a napon, s mikor a kocsmából hazatért, összeveszett a feleségével, majd ki akarta rángatni a gázcsonkot a falból. Ez nem sikerül neki, ám éktelen haragra gerjedt, amikor megtudta, hogy dühöngése miatt hozzátartozói értesítették a rendőrséget. A családtagok az utcára menekültek előle, a vádlott pedig áramot vezetett a vaskapuba. Amikor megérkezett a körzeti megbízott, vasvillájával rátámadt.

A vádlott elismerte ugyan, hogy a villával rontott a rendőrre – ami miatt többször bocsánatot is kért, mondván, nem akarta bántani, csak el akarta riasztani és a gázspray-t akarta kiütni a kezéből. Később – védője kérdésére – a férfi elmondta, hogy egyik veje és unokája is rendőr, már csak emiatt sem haragudhat a rendőrökre, akikkel eddig soha semmi baja nem volt, buszsofőrként mindegyikükkel jó kapcsolatot ápolt. A férfi azt állította, nem emlékszik, hányszor ütött a járőrautóra, hogy ki vezetett áramot a kapuba, és hogy miért akarta kirángatni a gázcsövet a falból.

A csobaji férfi vallomását nehezen lehetett érteni, betegsége miatt ugyanis beszédsegítő készüléket kell használnia, ráadásul nagyot is hall. Védője kérdésére elmondta, hogy nehezen érthető beszéde miatt sokáig alig akadt valaki, akivel kommunikálhatott, és ez, valamint a családjában történt halálesetek nagyon feszültté tették. A vádlott azt is elmondta, hogy megérti, a rendőr miért vette elő a pisztolyt – „Mert mentem felé a villával”, bár ő nem akarta bántani. Az ügy fejleményeire később még visszatérünk.

ÉM-SZP