Vasútvonalat, állomásokat, járműdiagnosztikai eszközöket fejleszt a MÁV

Budapest – A MÁV decemberben lezárja három, a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) forrásaiból finanszírozott fejlesztésének első szakaszát.

A vasúttársaság 36 milliárdból fejleszt vasútvonalat, állomásokat, vasúti átjárókat és járműdiagnosztikai eszközöket, aminek köszönhetően jelentősen javul a szolgáltatás színvonala és a vasúti közlekedés biztonsága – közölte a MÁV kedden az MTI-vel.

A “MÁV Zrt. közlekedésbiztonsági projektjei” első szakasza – 5,8 milliárd forintból – az Érj haza biztonságban! mottójú országos program egyik elemeként a vasúti közlekedés baleseti kockázatainak csökkentését szolgálja az azonosított baleseti gócpontokon.

A teljes projektben 168 vasúti átjáró biztosítottsága javul sorompókorszerűsítéssel, fény- és félsorompók és jobb észlelhetőséget nyújtó LED-fényforrások beépítésével, 53 kritikusnak minősülő átjáró vonatérzékelése válik korszerűbbé, továbbá 99 vasúti átjárót láttak el eseményvezérelt kamerákkal.

Az első szakasz keretében 2015 végéig a közút-vasút szintbeni kereszteződésekben 44 helyszínen fejeződött be a sorompókorszerűsítés, 53 helyen a vonatérzékelés korszerűsítése és 86 helyszínen telepítettek járműdiagnosztikai rendszereket.

A “MÁV Zrt. állomásfejlesztési és integrált ügyfélszolgálat fejlesztési program 25 helyszínen” projekt az infrastruktúra-fejlesztésekből korábban kimaradó állomások korszerűsítését, és kormányablakok kialakítását kezdte meg.

A teljes projekt tíz állomás fő utasforgalmi épületeinek és létesítményeinek megújítását, utastájékoztató és infokommunikációs rendszerek, térfigyelő és biztonsági kamerarendszerek kiépítését, valamint az állomásokon a szolgáltatások részeként 17 helyszínen kormányablak kialakítását tartalmazza 10,8 milliárd forintból.

Már elkészült a pécsi felvételi épület és kormányablak, a váci és a füzesabonyi kormányablak, zajlik az állomás felújítása Kaposváron, Keszthelyen és Balatonszentgyörgyön, illetve megindult a közbeszerzési eljárás a Budapest-Keleti és Budapest-Nyugati pályaudvari kormányablak kialakítására, továbbá a tapolcai állomás felújítására kiírt projektben.

A “Szolgáltatási színvonaljavítás a 80-as számú (Budapest-Miskolc) vasútvonalon” projekt KÖZOP-os szakaszára 14,4 milliárd forint áll rendelkezésre. A cél a szolgáltatási színvonal javítása, a TEN-T transzeurópai közlekedési hálózat vasútvonalaira és az áruszállítási korridorokra vonatkozó előírások teljesítése.

További cél volt a szűk keresztmetszetek felszámolása, és a szolgáltatási színvonal javítása Nagyút-Mezőkeresztes-Mezőnyárád között. Budapestről-Miskolc felé a jobb oldali vágányon az eredeti pályasebesség – 120 kilométer per óra – helyreállítása, és a rossz állapotú felsővezeték-tartó oszlopok cseréje is megtörtént.

A megállóhelyeken peronokat újítottak fel, a projekt folytatásában az állomások akadálymentes megközelítését is biztosítják, valamint fejlesztik a P+R és B+R parkolási lehetőségeket. A felújított vasúti pályát már forgalomba helyezték, jelenleg az utómunkálatok zajlanak.

A felújítási program második szakaszában (az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programban) a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő (NIF) Zrt. állomási átmenő vágányokat, váltókat és peronokat újít fel 2016-ban – ismerteti közleményében a társaság.

– MTI –








hirdetés