Friss hírek

2009.06.26. 14:26

Kiskunlacházi gyilkosság: előzetesben a gyanúsított

<p>Előzetes letartóztatásba helyezte a Pest Megyei bíróság pénteken kora délután a kiskunlacházi 14 éves kislány meggyilkolásával gyanúsított fiatalembert. A nagy felháborodást kiváltott gyilkosság gyanúsítottját, egy helybeli fiatalembert, pénteken hajnalban fogták el a rendőrök.</p>

Drahos Ibolya, a Pest Megyei Bíróság büntető kollégiumának vezetője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a bíróság 30 napra, július 26-ig rendelte el a gyanúsított előzetes letartóztatását pénteken délután. Az intézkedés oka a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya és az, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés lehetősége.

Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, a 14 éves lány holttestére tavaly november 23-án este találtak rá a település határában. A fiatal eltűnését aznap délután jelentették be a szülők. A lány után kutatva a rendőrök és polgárőrök többször is átfésülték a környéket, a holttestet végül a város mellett, egy erdős területen került elő.

Az ügyben korábban 10 milliós a nyomravezetői díjat ajánlott fel a rendőrség és egymilliót a település önkormányzata. A nyomozók több mint 300 embert hallgattak meg tanúként, majdnem 100-tól DNS-mintát vettek. A gyilkosság gyanúsítottját, egy huszonéves kiskunlacházi fiatalembert péntekre virradóra fogták el a rendőrök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!