Vasgyár-ügy: folytatódjon a beszélgetés
Beszámoltunk róla, hogy senki nem képviselte magát a miskolci önkormányzattól azon a megbeszélésen, amit a Vasgyárba hívtak össze csütörtökre a civil szervezetek. (Az egy héttel korábbi kerekasztal-beszélgetésen történt a meghívás, melynek a kulturális osztály adott otthont, és melynek témája a gyár sorsa volt. A területen lévő értékes, de hihetetlenül rossz állapotú épületek hasznosításáról folyt az eszmecsere a jelenlévők, azaz a kulturális területen tevékenykedő civilek és az önkormányzat dolgozói között. A civilek az egyes számú irodaépület felújítását is szeretnék elérni, ezért is kezdeményezték, hogy a következő találkozó az épületben legyen. Ők ott voltak, az önkormányzat képviselői azonban nem.)
Kákóczky András, a kulturális osztály vezetője előre jelezte, hogy nem tud részt venni a találkozón.
– Nagyon kellemetlen, hogy senki nem volt ott a hivatal részéről – mondta. – Ez nem jelenti azt, hogy nem lesz folytatás, sőt.
Az osztályvezető elmondta, a következő találkozóra már úgy szeretne érkezni, hogy viszi magával a hivatal stratégiai osztályának felmérését, akik aktualizálják a gyáron belüli tulajdonviszonyokról készült felmérést.
(A kerekasztal-beszélgetésen is elhangzott, bonyolítja, hogy bármit is kezdjenek a területtel: a gyárban működő hetven egységnek más és más a tulajdonosa, azaz ha valamire pályázni szeretnének, mindenkivel külön-külön meg kell egyezni.)
– Ha nem sikerül a DAM-on belül épületet adni nekik, mindenképp szeretnék házat biztosítani a civileknek, hogy legyen alkotóműhelyük, kiállítóhelyük – jelentette ki Kákóczky András. Az említett irodaház kapcsán megjegyezte, tudja, hogy lennének ötletek a hasznosítására, de az önkormányzatnak nincs pénze a felújításra.
Rostás László főépítész a múlt héten még nem tudta, hogy Illés Zoltán államtitkár épp csütörtökön érkezik Miskolcra, vele kellett találkoznia a civilekkel szervezett program időpontjában.
– Szerettem volna ott lenni, érdekel az épület állapota – mondta. – Egy későbbi találkozón mindenképp részt veszek.
Megismételte, amit a kerekasztalbeszélgetésen is mondott: három hónapja dolgozik egy csoport, hogy megoldást találjon a DAM problémájára. Elsőként azokkal egyeztetnek, akik bent dolgoznak, feltérképezik, hogy nekik mi az elképzelésük a hasznosításról. Szerinte a legoptimálisabb esetben is (ha mindenkivel sikerülne egy nevezőre jutni) kell egy év erre. (Rosszabb esetben 3-4.) Elmondta, mint építésznek, fáj a szíve a muzeális értékű, pusztulóban lévő épületekért, de ha nincsenek a város tulajdonában, nem tudnak tenni semmit.
Az irodaépület kapcsán megjegyezte, amíg a város nincs a birtokon belül – úgy tudja, az államkincstár kezelésében van – addig nem látja értelmét a jövőjéről beszélni.
- ÉM-HM -
Nagyon rosssz állapotban… |
|
Csütörtökön megnéztük az irodaépületet, (amely nagyon jó helyen fekszik, a villamosmegállótól egy percre) de valóban nagyon rossz állapotban van. A falak penészesek, több szobában beszakadt, megrongálódott a födémszerkezet, félő, hogy több épületrész is erre a sorsra jut. A civilek szerint (statikussal is megnézették az épületet) most még lehetne vele kezdeni valamit, ha összeomlana, az elbontása több pénzbe kerülne. A civilek ott voltak, a város nem… eszak | 2011.05.06 11:09
Miskolc – A vasgyári irodaépület hasznosítására ötlet már lenne, csak lépni kellene.
Vasgyári fórum: “Megoldhatatlannak tűnő probléma” eszak | 2011.04.27 20:18
Miskolc – A Vasgyár problémáira keresték a megoldást szerdán Miskolc civil szervezetei.
|