Vasbeton oszlopokat tört ketté az áradat

Vasbeton oszlopokat tört ketté az áradat
Amikor egy kicsinyke patak szintje két órán belül 3–4 méter magasra duzzad, s a víz a máskor öt méter széles mederből kitörve 150-200 méteres árhullámban zúdul alá, előtte semmilyen terptárgy nem maradhat épségben Székelyföldön sem.

Amit pedig az útjában talál, fatörzseket, több száz kilogrammos kőtömböket, magával görgeti. Ez történt az elmúlt hét keddjén Székelyedvarhelyen és a környékén lévő falvakban – mesélte Ányos József, a Debreceni Vízmű Rt. vezérigazgatója a Naplónak. A cégvezető augusztus 27-én utazott az árvízsújtotta vidékre. Hat kollégája már az áradást követő órákban elindult oda, s napokon át szivattyúzott a debreceni gépekkel, hogy mentse, ami menthető. Ők kedden este érkeztek haza a hargitai pusztítás helyszínéről.

Ányos József a szombati látogatásakor találkozott Szász Jenővel, Székelyudvarhely polgármesterével és Tikosi László védelemvezetővel. Együtt járták be a környéket, eljutva a kisebb falvakba is.

– Vízügyi szakemberként meglepő volt a rombolás, hiszen az alföldi áradások szétterülők és folyamatosan emelkedők, ott pedig mindez 1-2 óra alatt történt. A települések szűk völgyekben vannak, s ezeken iszonyú erővel rohantak át a nagy folyóvá duzzadt patakok. A víz sodrása nem ismert akadályt. Megszámoltam: Tamási Áron szülőfaluja, Farkaslaka alsó ucáiban hat átjárót vitt el a víz, s kettétörte az összes vasbeton villanyoszlopot. A kanyarokat kiegyenesítette, elvitte, ami az útjában állt. A legnagyobb pusztítást Nyikómalomfalván láttuk, ahol az iszapos víz mind elöntötte a házakat. Ezek egyébként stabilak, kő alapúak, nem is dőltek össze, ám a fából készült pajtákból, mezőgazdasági épületekből semmi nem maradt. 50 köbméter térfogatú szalmakazlat emelt fel az ár és hosszan vitte a hátán. Láttam totálkárosra tört autóroncsokat, amelyekbe nem volt ideje beszivárogni a víznek, hanem felemelte, mint egy légbuborékot, s valahol odacsapta egy útjába eső tárgyhoz – folytatta a döbbenetes beszámolót Ányos József.

Kérdésünkre, hogy mennyire szegény vidék ez, a következőt mondta: az emberek többsége nagyon szerényen kényszerül élni. Beszélt egy idős asszonnyal, akinek az iszap tönkre tette az egyetlen háztartási eszközét, a hűtőszekrényt. Ez volt az éveken át megkuprogatott pénzének gyümölcse, s valószínű, hogy soha többé nem tudja már pótolni.

– Azt azonban jó volt látni – fűzte hozzá a vezérigazgató – hogy a kisgyerektől a még mozgásképes idős emberig mindenki a helyreállításon dolgozott, s nem ácsorogtak karba tett kézzel sopánkodva. Kollégáimról, a debreceni vízügyesekről pedig azt mondták, hogy a helyzet magaslatán állva nyújtottak nagyon hatékony segítséget, s ezzel rendkívüli esismerésre tettek szert a helyiek körében.

Sz. K.