Helyi közélet

2008.04.11. 19:37

Az iparfejlesztés mellett voksolnak

<p>Szerencs - A szerencsi szalmatüzelésű erőmű építéséért szervezett szimpátiatüntetés résztvevőinek a megmozduláson felolvasott és elfogadott nyilatkozata.</p>

Az elmúlt egy esztendőben sokan nyilvánítottak véleményt a szerencsi ipari parkban épülő szalmatüzelésűerőműről anélkül, hogy a városban és környékén élőknek az érdekeit figyelembe vették volna.
A megszólalók közül többen könnyen mondtak nemet a beruházásra, ugyanakkor érveiket bizonyíthatóan nem támasztották alá, a térséget sújtó munkanélküliségre az ellenzők közül senki nem kínált megoldást.

Mesterséges feszültségkeltésnek és károsnak tartjuk a törekvést, amely igyekszik szembeállítani egymással a szőlősgazdákat, az idegenfogalomban érdekeltekkel és az iparban dolgozókkal.

Meggyőződésünk, hogy vidékünknek szüksége van a helyi körülményeket figyelembe vevő, a mezőgazdasági termelésen alapuló iparfejlesztésre. Szerencsen és térségében az elmúlt több mint egy évszázadban az ipar, a borászat és az idegenforgalom szerves egységet alkotott. Az ágazatok egymást kiegészítve biztosították az emberek megélhetését. Ennek a rendszernek lehet egy újabb eleme a szalmatüzelésűerőmű, amelynek működése – a bezárt szerencsi cukorgyárhoz hasonlóan – szintén mezőgazdasági alapanyagra épül.

A SzerencsiCukorgyár bezárásával tovább nő az emberek kiszolgáltatottsága amiatt, hogy évtizedekig nem történt komolyabb beruházás a térségben, ezért elérkezettnek látjuk az időt, hogy hangunkat hallassuk.

Felszólítjuk a fejlesztés megvalósítása ellen tiltakozókat, borászati egyesületeket és civil szervezeteket, hogy vizsgálják felül korábbi álláspontjukat, mert érveiknek mára bizonyíthatóan nincs valóságtartalma. A szerencsicukorgyár bezárásával már nem kell a közutakon forgalomnövekedésre számítani, mert 700 ezer tonna cukorrépa négy hónapig tartó szállítása helyett kevesebb, mint 300 ezer tonna alapanyag érkezik majd 12 hónapra elosztva az erőműbe. Az erőmű hője sem jelenthet veszélyt az aszúsodás időszakában a borvidék mikroklímájára, hiszen az idén ősszel már nem melegítenek a cukorgyár kazánjai.

Ne riogassanak a világörökségi cím elvesztésével és környezeti károkkal! Az erőműnek a világörökségi kultúrtájba történő beillesztése, építészeti kialakítása a Világörökségi Tervtanács véleményének a figyelembe vételével, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága Titkárságának ajánlásait elfogadva történt, így ezért nem kerülhet veszélybe a világörökségi cím.

Ismerjék el az erőmű elleni tiltakozók, hogy a készülő világörökségi hatástanulmány az érvényes engedélyekkel rendelkező beruházásra nem lehet hatással. A szerencsiszalmatüzelésűerőmű beruházói a létesítmény közel kettő évig tartó engedélyeztetési eljárásában valamennyi előírt szakhatósági hozzájárulást megkaptak, ami garanciát jelent arra, hogy a létesítmény minden paraméterében megfelel a törvényi előírásoknak. Hatástanulmány bizonyítja, hogy az új üzem környezetvédelmi szempontból nem jelent kockázatot a környékre, a világszínvonalú technológiának köszönhetően rendkívül alacsony emisszó nem terheli tovább a környezetet.

Határozottan elutasítjuk azokat az ötleteket, amelyek azt sugallják, hogy a megegyezés alapja lehet az erőmű teljesítményének csökkentése. Nyilvánvaló, hogy ez a technológiában nem jelentene változást, azonban az időhúzás, az újabb engedélyeztetési eljárás, a további károkozás egyúttal a beruházás megvalósulását veszélyeztetné, ami egyúttal azt is jelentené, hogy a befektetők a jövőben is messze elkerülik majd térségünket.

Elítéljük az erőműhöz kapcsolódó alaptalan, tényeket nélkülöző, a vidékünket, városunkat rossz színben feltüntető híreszteléseket és hisztériakeltést.

Ragaszkodunk ahhoz, hogy a jogszabályok betartásával a lakosság érdekeit figyelembe véve a helyi önkormányzatok dönthessenek településük sorsáról!

A cukorgyár megszűnésével közvetlenül 111 munkavállaló, közvetve több száz ember veszíti el megélhetését a térségben. Az új szalmatüzelésűerőműben 133-an, míg a létesítményhez kapcsolódóan tervezett cukorcirok-, bioetanol-, pelletgyártó- és biomasszaszárító és ökotrágyakészítő üzemekben további 150 új munkahely létesülhet. Ez azt jelenti, hogy az erőmű a volt cukorgyári alkalmazottak többségének foglalkoztatása mellett jelentős számú új dolgozónak is kenyérkereseti lehetőséget teremt, a térség mezőgazdasági termelőinek hosszú távon évente három milliárd forint többletjövedelmet kínál, az építkezésekbe bekapcsolódó helyi vállalkozóknak bevételeket biztosít.

Ezért kinyilvánítjuk, hogy a térség felemelkedésének elősegítése érdekében minden törvényes lehetőséget kihasználva támogatjuk a szerencsiszalmatüzelésűerőmű megépítését!
Meggyőződésünk, hogy szükség van az agáripari alapanyagot hasznosító létesítményre, ami valódi vidékfejlesztő program, növeli hazánk energiaellátásának biztonságát és szén-dioxid semlegessége miatt egyúttal környezetvédelmi beruházás.

Ezúton is biztosítjuk az erőmű befektetőit és a finanszírozó bankokat a beruházás széleskörű lakossági támogatottságáról.

Meggyőződésünk, hogy térségünk fejlődésének alapját adja a környezettel harmonizáló iparfejlesztés, amire jó példáként szolgál a szerencsi szalmatüzelésűerőmű.

Szerencs, 2008. április 11.

Takács Zoltán, a Szerencs és Környéke Szerencsi Vállalkozó Klub elnöke
Szatmári Ilona, a Szerencsi Cukorgyár Fejlődéséért Egyesület elnöke
Runda István, az Egyesület Szakszervezeti Bizottságának elnöke

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában