Vasas vs. DVTK – Egyszer volt, lesz-e kétszer?

Akt.:
Ősszel Bacsa Patrik góljával nyert a DVTK Angyalföldön
Ősszel Bacsa Patrik góljával nyert a DVTK Angyalföldön - © Fotó: Homoky György
Miskolc – Az ebben az idényben elért egyetlen idegenbeli győzelmét ismételné meg a Vasas ellen a DVTK. A piros-fehérek angyalföldi vendégjátékáról élőben tudósítunk a Borsod Online-on szombaton 18 órától. 

A labdarúgó NB I 30. fordulójában szombaton 18.00-tól Vasas – Diósgyőri VTK meccset rendeznek Budapesten, a Fáy utcában. A két együttes tabellaszomszéd ugyan, de a vendégek lényegesen jobbnak állnak, 10 ponttal előzik meg a még éppen bennmaradó, azaz 10. helyen tanyázó angyalföldi gárdát. A Vasasnak a felcsútiakkal és a békéscsabaiakkal vívott kiesés elleni harcában nagy szüksége lenne a győzelemért járó három pontra. Viszont a fővárosiaknak vegyes érzéseik lehetnek a meccs előtt, hiszen a mezőny egyik leggyengébb idegenbeli mérlegével rendelkező csapata ellen játszanak (a DVTK-nál kevesebb pontot csak a Puskás Akadémia szerzett házon kívül, előbbi 8-at, utóbbi 7-et), viszont a Diósgyőr az évad egyetlen idegenbeli győzelmét éppen a Vasas vendégeként érte el, még tavaly októberben, Bacsa góljával, 1-0-ra diadalmaskodva.


Ön szerint mi lesz a Vasas - DVTK mérkőzés végeredménye?

Eredmények megtekintése

Loading ... Loading ...

A DVTK gyengébb házon kívüli mérlege ellenére az elmúlt négy fordulóban veretlen maradt, két gól nélküli idegenben elért döntetlen mellett (Békéscsaba, MTK), Diósgyőrben legyőzték a Haladást és a Puskást, és legutóbb március 12-én kaptak ki, az Újpest vendégeként.

Viszonylagos nyugalomban

A mérkőzést megelőző napon Egervári Sándor, a DVTK vezetőedzője úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt egy hét viszonylagos nyugalomban telt, és mivel most nem volt hétközi meccs, így a terhelést a heti ritmusnak megfelelően tudták adni a játékosoknak. A szakvezető azt is elmondta, hogy optimistán várják a hármas erőpróbát (a jövő héten szerdán is bajnokit játszanak, hazai környezetben a Honvéd ellen, a jövő hét végén pedig Debrecenben lesz jelenésük), és ezt győzelemmel szeretnék nyitni a Vasas ellen, hogy a siker lendületet adjon a jövő heti meccsekre.

Egervári Sándor az ellenfélről szólva azt emelte ki, hogy az előre való játékban nagyon sokat fejlődtek ezen a tavaszon, nem egyszer, két vagy három gólt is szereztek egy meccsen, és annak ellenére, hogy a tabellán elfoglalt helyezésük ezt nem adja vissza, meglepetés a „fellángolásuk”.

A DVTK vezetőedzője azt is megjegyezte, hogy minden csapatnak vannak erősségei, gyengéi, a Diósgyőr ez utóbbit szeretné kihasználni a Vasassal szemben, és elmondása szerint ha a meccs első gólját nekik sikerül szerezniük, akkor könnyűvé tudják tenni az ellenfél védő harmadában való megjelenésüket.

A motivációról

A Vasas elleni motivációról szólva az hangzott el Egervári Sándor részéről, hogy a tavaszi eredmények alapján közel kerültek a tabellán előttük álló két együtteshez és nem szeretnének lemondani arról, hogy utolérjék őket, s ezért mindent el fognak követni annak érdekében, hogy begyűjtsék a győzelemért járó három pontot. A diósgyőri szakvezető csapatáról azt mondta, hogy ebben az évben sokkal nagyobb számban vannak sprintek, mint ősszel voltak, míg az előző két idegenbeli meccsen elért gól nélküli döntetlenekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az energiatakarékos futballnak is van jelentősége, nem lehet, hogy egy csapat túlégesse magát, mert ebbe belehibázhat, akár elől, akár hátul, és emiatt a türelmes, nyugodt játéknak megvan jelentősége.

– Mindkét csapat győzelemre fog játszani. Biztos vagyok benne, hogy érdekes meccs lesz. Kockáztatnia kell a Vasasnak, nekünk pedig a célunk eléréséhez be kell gyűjteni a három pontot, de szerintem a két támadósor közötti különbség fogja eldönteni a meccset – vélekedett Egervári Sándor, aki arra a kérdésünkre, hogy a bajnoki évadból hátralévő meccseket használja-a részben arra, hogy a jövő évi kerettel kapcsolatos még nyitott kérdésekre választ kapjon, egy-két eddig kevesebb szerepet kapott játékos bevetésével, így felelt: – Egy profi csapatnál minden egyes meccs fontos, a soron következő a legfontosabb, ennek megfelelően kell felkészíteni a játékosokat. Vannak hosszabb távú célkitűzések is, szeretnénk a következő bajnokságban erősebb kerettel megjelenni, vérmesebb reményeket helyezésben, eredményekben megfogalmazni, de ez nem borítja fel az előző mondatomat, a győzelemre való törekvés most a legfontosabb.

– Berecz Csaba –


Meccsváró

Ivan Rados, a DVTK kapusa: – Nehéz meccsre számítunk és győzelemre. Az, hogy az előző mérkőzéseken kevés volt a kapott gól, az a csapatmunka eredménye. Ha a csapat nem jól játszik, akkor nehéz lenne gól nélküli mérkőzést hozni. Mindenki segítsen védekezni, ez kell hozzá. Az biztos, hogy nagyon stabil most a csapat, az évad elején volt olyan, hogy meccsenként 20 kapura lövés is volt és nehéz ilyenkor mindent védeni. A mostani meccseken van 5-6 lövés, és ezek olyanok, amelyeket könnyű hárítani, de ehhez kell a csapat, a védekezés.


A labdarúgó NB I 30. fordulójának programja:

Szombat

  • 18.00: Paksi FC – Videoton FC, v.: Szabó Zs.
  • 18.00: Budapest Honvéd – Szombathelyi Haladás, v.: Szőts
  • 18.00: Vasas – Diósgyőri VTK, v.: Erdős
  • 18.00: Puskás Akadémia FC – Békéscsaba 1912 Előre, v.: Solymosi
  • 18.00: Debreceni VSC-TEVA – Újpest FC, v.: Vad II.
  • 20.30: Ferencvárosi TC – MTK Budapest, v.: Iványi

Az NB I állása

1. Ferencvárosi TC 29 23 2 4 64-18 71
2. MTK Budapest 29 14 8 7 37-27 50
3. Debreceni VSC-TEVA 29 12 9 8 42-31 45
4. Újpest FC 29 11 11 7 39-30 44
5. Videoton FC 29 13 4 12 32-29 43
6. Szombathelyi Haladás 29 11 10 8 27-32 43
7. Paksi FC 29 11 6 12 36-35 39
8. Budapest Honvéd 29 10 7 12 35-34 37
9. Diósgyőri VTK 29 9 8 12 32-39 35
10. Vasas 29 7 4 18 27-50 25
11. Puskás Akadémia FC 29 5 10 14 32-48 25
12. Békéscsaba 1912 Előre 29 5 7 17 22-52 22