Vasas – Diósgyőr 3-0

Angyalföldön a Diósgyőr
Angyalföldön a Diósgyőr
Szerda délután 16 órától a Fáy utcában a Vasasnál vendégeskedett a Diósgyőr labdarúgócsapata, ahol a Ligakupa C csoportjának 2. fordulójának egyik mérkőzését rendezték.

A második játékrész második felében már legalább helyzetei voltak a Diósgyőrnek, de ezek gól nélkül mit sem értek. Az alacsony színvonalú meccset megérdemelten nyerte meg az első félórában három találatig jutó hazai gárda.

91. perc: Vége a mérkőzésnek.

90. perc: A baloldalon Arouna került ziccerbe, de kapuson átcsorgó labda nem hullt be a kapuba, így középre adott a diósgyőri játékos, a felfutó Ngam pedig óriási helyzetben az ége lőtte a ziccert.

89. perc:Tandari 22 méteres lövését fogta magabiztosan Dénes.

86. perc:Tandari kapott sárga lapot.

85. perc:Navarrete kiugratásával Papson lépett ki, és lőtt a bal kapufa mellé.

83. perc:Tóth A. balról, az alapvonal közeléből jól adott középre, de a kapu torkában Bükszegi elvétette a labdát.

81. perc:Vámosi gyorsan elvégezett 20 méteres szabijánál Borszéki résen volt.

77. perc:Navarrete ugratta ki a jobb oldalon Ngamot, aki jól perdített középre, de Papson 4 méterről a kapu helyett, a léc fölé lőtt.

74. perc: Újabb hazai csere: Skita helyett Szűcs L. a pályán.

72. perc: Az első szép DVTK akció: Papson viharzott végig a Vasas térfelén, de lövésére Borszéki remekül mozdult, és hárította a kapuba tartó labdát.

65. perc:Arouna két szép csel után adott középre Papsonnak, aki a DVTK első valamirevaló helyzetében egy védőtől szorongatva nem tudta a kapuba gyötörni a labdát 7 méterről.

63. perc:Odrobéna 17 méteres lapos lövése akadt el Dénesben.

62. perc:Skita passza után Mundi került ziccerbe, de 12 méteres lövését Dénes bravúrral védte. 

61. perc:Papson a felezővonal környékéről indult meg a vendégek kapuja felé, majd a 11-es pont magasságában lövés helyett passzolni próbált – sikertelenül.

60. perc:Huszák szabadrúgása kerülte el a bal felső sarkot.

59. perc:Pandur kapott sárga lapot. 

56. perc:Skita Rebryk elé tolta a labdát a diósgyőri 16-oson belül, majd a visszakapott passzt a kaputól 3 méterre a léc fölé perdítette.

54. perc:Bessong helyett Arouna állt be.

53. perc:Balogh M. kapott sárga lapot.

51. perc:Fodor kitűnő labdájánál Papson, a kaputól 7 méterre senkitől sem zavartatva lyukat rúgott.

50. perc:Ngam labdájánál Bessong került kecsegtető helyzetbe, de kapujából határozottan kiinduló Borszéki szerelte a csatárt.

46. perc: Folytatódik a mérkőzés, útjára indult a labda a második játékrészben.

A szünetben mindkét csapat cserélt: a Diósgyőrben Bokros helyett Effeyie állt be, a hazaiaknál Balog Zs.-t Kollár, Kiss K.-t Balogh M. váltotta. 

 

Az első félórában a harmatos vendégcsapat ellen gyakorlatilag eldöntötte a meccset a Vasas. A piros-fehérek minden csapatrésze gyengén teljesített. A légiósok az égvilágon semmit nem mutattak.  

45. perc: Vége az I. félidőnek.

41. perc: Pandur jobboldali szögletét csúsztatta a jobb kapufa mellé Odrobéna.

40. perc: Vámosi remek előreívelését Bessong képtelen volt megszelidíteni a hazai 16-oson belül, végül simán szerelték.

38. perc:Vámosi 20 méterről elvégzett szabadrúgása kerülte el messzire a hazai kaput.

35. perc: Rebryk játszotta tisztára magát, majd 20 méterről laposan lőtt, Dénesben halt el a labda.

31. perc: Ngam tört be a 16-oson belülre, majd az egyik védőn fennakadt, de esése után néma maradt a játékvezető sípja.

27. perc: Ismét Vasas gól: Skita gyötörte be balról a labdát középre, a védők ezúttal sem tudtak tisztázni, és most Bükszegi szerzett 8 méterről gólt, 3-0.

25. perc: Skita vállalkozott lövésre középről, 22 méterről, de a labda a kapu fölött hagyta el a játékteret.

21. perc: Újabb hazai találat: Kiss K.-t ugratta ki Mundi a bal szélen, a védő beadása kipattant a vendégekről, az érkező Skita pedig 7 méterről könnyedén lőtt a kapuba, 2-0.  

15. perc: Vezet a Vasas: Tandari jó ütemben ugratta ki a jobb oldalon, a 16-oson belülre futó Rebryket, aki a kifutó Dénes mellett 12 méterről lőtt a kapuba, 1-0.

12. perc: Mundi passzával Odrobéna került nagy helyzetbe, de a kapusba lőtte a labdát.

10. perc: Mundi kezelhette le a labdát a vendég 16-oson belül, de a kapu mellé csavart.

1. perc: A Diósgyőr kezdte a mérkőzést.

 A diósgyőri kispadon Kötelesen kívül Simon A, Douva, Effeyie, Sipeki, Katona, Arouna kapott helyet. Mintegy 50 diósgyőri szurkoló helyezkedett el a vendégszektorban.

Vasas – Diósgyőri VTK 3-0 (3-0)

Budapest, 300 nézõ. Jv: Erdõs (Albert, Vári).

Diósgyõri VTK: Dénes – Bokros, Menyhért, Vámosi, Fodor – Ngam, Navarrete, Lakatos B., Huszák – Papson, Bessong. Vezetőedző: Pajkos János.

Vasas: Borszéki – Balog Zs., Pandur, Tóth A., Kiss K. – Bükszegi, Tandori, Odrobéna, Mundi – Skita, Rebryk.. Vezetőedzõ: Mészöly Géza.

Csere: Bokros helyett Effeyie a 46., Balog Zs. helyett Kollár a 46., Kiss K. helyett Balogh M. a 46., Bessong helyett Arouna az 54., Skita helyett Szűcs L. a 74. percben.

Sárga lap: Balogh M. az 53., Pandur az 59., Tandarai a 86. percben.

Gólszerző: Rebryk (1-0) a 15., Skita (2-0) a 21., Bükszegi (3-0) a 27. percben.