Vasárnapi Szpari-várás Tuzséron

Tuszér – Harminchárom év után játszik újra bajnoki mérkőzést a Nyíregyháza Sparatcus futballcsapata a Tisza-parti településen, „legutóbb” 1–1-es döntetlent játszottak a felek.

A vasárnapi NB II-es futballfordulóban egyik csapatunk sem teszi ki a lábát a megyéből, hiszen a BaktalórántházaBőcs meccs mellett a TuzsérNyíregyházaSpartacus megyei rangadót rendezik meg.
Tuzséron régen látott vendég a Spartacus, hiszen a megyeszékhely reprezentánsa legutóbb 1974. október 6-án tette tiszteletét a Tisza-partján bajnoki mérkőzésen. Az NB III-ban játszott találkozón 1–1-es döntetlen született, a hazai gólt az a Hegedűs Béla szerezte, aki később a Vasasban futott be karriert, vendégrészről Major József egyenlített.
Ami a mostani várakozást illeti, nyugodtan használhatjuk a felfokozott jelzőt. A találkozóra kilátogató szurkulóknak biztosan kell számítaniuk rendőri jelenlétre és a vendégszurkolók számára külön bejáratot és a nézőtér kispadok felőli részét biztosítják a rendezők.

Fontos tudnivaló, hogy vendégjegyet a helyszínen már nem lehet váltani, a tuzsériak azokat időben eljuttatták a Spartacushoz, és a nyíregyházi klubon keresztül lehet megvásárolni. A hazai szurkolók a kastély felőli kapun léphetnek majd be a létesítménybe.

– Bodnár Tibor –








hirdet�s