Vasárnap döntünk az ország sorsáról

Akt.:
Pénteken már javában zajlottak az előkészületek a választásokra
Pénteken már javában zajlottak az előkészületek a választásokra - © Fotó: Bujdos Tibor
Borsod-Abaúj-Zemplén – Vasárnap lesznek a parlamenti választások. Országos pártlistára és egyéni képviselő­jelöltekre szavazunk. A vasárnapi eseményekről az urnanyitástól kezdődően élő tudósítást olvashatnak a Borsod Online-on.

Vasárnap reggel 6 órakor kinyitnak a szavazóhelyiségek, és a választópolgárok szavazatukkal döntenek arról, hogy a következő négy évben ki kormányozza hazánkat. Az országban közel 8 millió választásra jogosult állampolgár tartanak nyilván, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a januári adatok szerint 539 ezer 907 állampolgárt, bár ez a szám azóta valamelyest változott, tudtuk meg dr. Kovács Jánostól, a B.-A.-Z. Megyei Területi Választási Iroda vezetőjétől, aki elmondta azt is: megyénkben 7 választókerület van, a szavazókörök száma pedig 815.

Vasárnap hajnalban

A választási előkészületek már javában folynak. Szombaton a helyi választási irodák vezetői átadják a szavazáshoz szükséges eszközöket (urnák, szavazólapok, tollak, stb.) a szavazatszámláló bizottságok elnökeinek. Ezeket vasárnap hajnalig általában a jegyzők őrzik a polgármesteri hivatalokban, de vannak olyan települések, ahol a szavazókörben történik az eszközök őrzése. Vasárnap hajnalban aztán minden szükséges eszköz és nyomtatvány a szavazókörökbe kerül.

Minden szavazó két szavazólapot kap majd, hiszen országos pártlistára és egyéni képviselőjelöltekre szavazunk vasárnap. Aki azonban korábban úgy döntött, hogy pártlista helyett nemzetiségi listára szavaz, akkor az annak megfelelő szavazólapot fogja megkapni. Mindkét listán csak egy pártra vagy egy ­jelöltre voksolhatunk.

Csak okmányokkal

Dr. Kovács János felhívta a figyelmet: a voksolásra feltétlenül vigyük magunkkal a személyazonosításra alkalmas okmányunkat, ami lehet személyigazolvány, útlevél vagy jogosítvány, valamint a lakcím-azonosítónkat. A szavazatszámláló bizottság ugyanis azt is vizsgálja majd, hogy a választási névjegyzékben szereplő lakcím megegyezik-e az okmányban feltüntetett címmel. Lejárt igazolványokkal azonban nem lehet szavazni.

– Korábban a kisebb településeken, ahol jól ismerték egymást az emberek, a személyes ismeretség pótolta az okmányokat, de ma már a választópolgárnak kötelező bemutatnia a hivatalos igazolványokat – hangsúlyozta a területi választási iroda vezetője.

Figyelmeztetett: a szavazatunk csak akkor lesz érvényes, ha a szavazólapon a megfelelő helyre ikszet vagy keresztet teszünk. Ne a kör mellé ikszeljünk, a körbe pedig ne egyéb formákat rajzolgassunk! Egyéni jelöltek szombaton 11 óráig léphetnek vissza. Azért eddig, mert a Magyarországtól legtávolabbi helyen akkor kezdődik a szavazás a Föld másik felén.

A visszalépett jelölteket a választási irodák munkatársai, a jegyzőkönyvvezetők húzzák ki a szavazólapokról, jelezte dr. Kovács János.

Ha panasz van

Kérdeztük azt is, hová fordulhat az az állampolgár, aki valamilyen szabálytalanságot fedez föl választás közben. Megtudtuk: ha a szavazókörben történik valamilyen szabálytalanság, akkor a szavazatszámláló bizottság elnökéhez forduljunk, ha szavazókörön kívül, akkor a jegyzőnél, a helyi válasz­tási iroda vezetőjénél lehet ­panaszt tenni.

Fontos tudni, hogy kampánycsend már nincs, így vasárnap is lehet kampányolni. Ez alól kivétel a szavazókör bejáratától számított 150 méteres körzet, így a voksolás helyszínéhez közel nem lehet zaklatni a választókat a közterületeken.

Vasárnap már választási gyűléseket sem lehet tartani, és busszal sem lehet szállítani a választókat. Közvélemény-kutatásokat lehet végezni, de abba az épületbe, ahol a voksolás zajlik, tilos belépniük a közvélemény-kutatóknak. Csak a szavazás után, az épületből kilépőket kérdezhetik meg.

Egyéni és listás

A választás után 199 országgyűlési képviselő kerül a parlamentbe. Közülük 106 egyéni választókerületből, 93 pedig pártlistáról.

A választás után az a párt, pártszövetség jelölhet miniszterelnököt és alakíthat kormányt, amelynek legalább 100 képviselője lesz.

Vasárnap 19 órakor zárják a szavazóköröket, ekkor kezdik meg a voksok összeszámlálását, és teszik közzé a közvélemény-kutatók első becsléseit.

Az eddigi tapasztalatok szerint vasárnap este 22-23 óra környékén már kiderül az előzetes eredmény.

Ha lejárt az igazolvány

Szombaton és vasárnap is nyitva lesznek a kormányablakok és az okmányirodák, hogy az országgyűlési választással összefüggésben segítsék a személyazonosságot igazoló okmányok megújítását, kiváltását, cseréjét és pótlását. Minkét nap reggel 7 órától este 7 óráig várják az ügyfeleket, olvasható a kormányablakok honlapján.

A rendkívüli nyitva tartással kizárólag a lakcímkártya pótlására, a lejárt érvényességű, szavazásra jogosító személyazonosító igazolvány, útlevél, vezetői engedély helyett korábban igényelt és már elkészült okmányok kiadására, valamint ideiglenes személyi azonosító igazolvány kiállítására lesz ­lehetőség.

– Hegyi Erika –


Budapest - A főváros 1-es választókerületében indul a legkevesebb jelölt a vasárnapi országgyűlési választáson, mindössze négy, a legtöbb pedig Nógrád megye salgótarjáni választókerületében lesz - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke szombati, a választási felkészülésről tart...

Azok, akik vasárnap nem a lakóhelyükön szeretnének voksolni, pénteken 16 óráig jelentkezhettek át
Budapest - Az utolsó órákban 30 ezren, összesen mintegy 200 ezren jelentkeztek át szavazni a lakóhelyüktől eltérő településre vagy fővárosi szavazókerületbe a vasárnapi országgyűlési választásra - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján. ...

Budapest - Vasárnap késő este 11 óra után, éjfél körül várható az országgyűlési választás előzetes eredménye a Nemzeti Választási Iroda (NVI) várakozása szerint - közölte az iroda elnöke. Pálffy Ilona szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a szavazatszámlálás gyorsaságát befolyásolja ...

Illusztráció
Budapest - Az országgyűlési képviselők választása idején is hívható a Választási Információs Szolgálat (VISZ) tájékoztató vonala, ahol a választók a vasárnapi parlamenti választással kapcsolatos kérdéseikre kaphatnak választ. A választási eljárási törvény a választási irodák - így az NVI - kötele...

Budapest - Vasárnap lesz az országgyűlési képviselőválasztás, a több mint 10 ezer magyarországi szavazókörbe valamivel kevesebb mint 8 millió választópolgárt várnak, míg a külképviseleteken további 58 ezren adhatják le szavazataikat 23 pártra és mintegy 1500 egyéni képviselőjelöltre. A magyarorsz...