Vas hármat vállalt a négy találatból

Fehérváron is jobbnak bizonyultak a Macik
Fehérváron is jobbnak bizonyultak a Macik - © Fotó: ÉM
Miskolc – Péntek este folytatta jó sorozatát a DVTK Jegesmedvék Erste-ligás hokicsapata.

A pénteki nap híre, hogy a klub bejelentette: a piros-fehérek két fiatal játékosa, Karda Milán és Szopos Ottó a KMH Budapest csapatánál kölcsönben játszik a szezon végéig. A KMH együttese az osztrák U20-as és a szlovák felnőtt harmadosztályban is szerepel, így a fiatalok több fronton is bizonyíthatnak és megerősödve térhetnek majd vissza Miskolcra.

Ami pedig a meccset illeti: a DVTK Jegesmedvék és a Fehérvári Titánok nagy küzdelmet vívtak a borsodi megyeszékhelyen, ahol Pavukéknak csak nagy erőfeszítések árán sikerült kiharcolniuk a győzelmet, ennek ellenére az élen álló Jegesmacik voltak az összecsapás abszolút favoritjai a mostani székesfehérvári összecsapáson.

Ötven perc büntetés

Mindössze 8 másodperc telt el a találkozóból, amikor Láday és Rusk összeverekedett, cselekedetükért egyaránt 10+5 perc „jutalomüdülést” kaptak a büntetőpadra. A kiállítási dömping később sem csitult, a játékvezetők szinte mindenféle jogcímen ültették ki a játékosokat, de mint később kiderült, ezzel a jégen megfékezték az indulatokat. A 25-25 perc alighanem első harmados csúcs a liga történetében. Még szerencse, hogy bő egy perc alatt a hokiról is beszélhettünk: a 18. percben a hazaiak Mazzag révén szereztek vezetést, ezt a vendégek gólgyárosa, Magosi egalizálta a 19. percben.

A vendégek a második harmadban emberelőnyből szerezték meg a vezetést: a 32. percben Adorján indítását (az asszisztot a kapus jegyezte!) követően Vas közelről volt eredményes (1-2).

Emberelőnyökből

Az 50. percben Antilla bottal való akasztásért százhúsz másodperccel bűnhődött, majd nem sokkal később pedig Szita és Sakaris durva játékért korcsolyázott le, így három hazaival szemben négy vendég járathatta a korongot. Ekkor csillant fel a diósgyőriek előtt a meccs eldöntésének lehetősége. A várakozásokat pedig igazolták is a vendégek, akik az 52. perc elején Vas révén – vívónyelven szólva – bevitték a döntő találatot (1-3). Ekkor saját kardjukba dőltek a hazaiak: újabb kiállítást kaptak és Vas összehozta saját maga harmadik, csapatának pedig a negyedik gólját (1-4).

A hajrában ugyan még akadtak lehetőségek mindkét oldalon, az eredmény azonban már nem változott, így a miskolci társaság – különösen a harmadik harmadban nyújtott teljesítményével – hozta a kötelezőt, 3 ponttal gazdagodott.
A DVTK Jegesmedvék együttese legközelebb hétfőn hazai környezetben lép jégre, a miskolci jégcsarnokban 20 órától a romániai SC Csíkszereda csapatával méri össze tudását.

– ÉM-KT –


Jégkorong: jegyzőkönyv

Fehérvári Titánok – DVTK Jegesmedvék 1-4 (1-1, 0-1, 0-2)

Székesfehérvár, 300 néző. V.: Gangel, Varjú (Ozsváth, Pálkövi).

Fehérvári Titánok: Kornakker – Ainsworth, Antilla, Imre P., Schoenmakers, Vehmanen – Reiter, Szabó B., Balogh B., Mazzag 1, Prácser – Láday, Szaller, Kiss P., Részegh, Szita – Takács B., Madácsi, Erdei, Péter A. (1), Péter B. – Gyenes D. (kapus). Vezetőedző: Kóger István.

DVTK Jegesmedvék: Adorján (1) – Leppanen, Rusk, Magosi 1, Miskolczi (1), Galanisz – Láda B. (1), Rantanen, Pavuk (2), Vas 3, Rakaris – Joe (1), Vojtkó, Ritó, Tóth A., Kulmala (1) – Bernáth, Köllő, Albert T., Berta, Tóth G. – Kiss B. (kapus). Vezetőedző: Mikael Tisell.

Kiállítások: 33 perc, ill. 27 perc.

Kóger István: – Megnehezítettük a listavezető dolgát.

Mikael Tisell: – Tudtuk, hogy nehéz lesz és igazunk lett. A fiúk azonban dicséretesen küzdöttek és különösen a záróharmadban játszottak jól.









hirdet�s