2012.01.23 16:36; Frissítve: 2012.01.23 16:37


Városi tulajdonban a Kubik?

Városi tulajdonban a Kubik? Városi tulajdonban a Kubik?
Miskolc – A napokban tisztújító közgyűlést tartott a Miskolci Vasutas Sport Club.

Az MVSC jövője szempontjából fontos eseményen a harminc szavazásra jogosult tagból huszonhatan jelentek meg. Valamennyi, a jelölő bizottság által előterjesztett személy teljes bizalmat kapott.

Új támogatók

– Természetesen felmerült bennem az is, hogy nem csinálom tovább, azaz bedobom a törülközőt – kezdte Illyés Miklós, a fennállásának százesztendős jubileumát decemberben ünnepelt MVSC elnöke. – Mielőtt elfogadtam a jelölést, mindent mérlegre tettem. Gondoltam a klub múltjára, jelenlegi nehéz helyzetére, távlatára és végül arra a következtetésre jutottam, hogy ismét elvállalom az elnöki tisztséget. Ugyanis most tényleg reményt látok arra, hogy súlyos nehézségeinkre sikerül megoldást találnunk. Úgy tűnik, hogy nagyon gyorsan sikerül forintosítanunk a két leendő támogatónkkal zajló tárgyalásunkat, amelyek mintegy három és fél millió forinttal kecsegtetnek számunkra. Bárkiben felmerülhet a kérdés, hogy napjainkban mire elegendő ennyi pénz? Nos, például három havi gázszámlára. Köztudott, hogy felhalmoztunk „némi” közüzemi tartozást, a jövőben azonban nem szeretnénk elmaradni ezek díjával.

A város megvásárolná

Az elnök ezután elmondta, hogy tulajdonosváltással rendeződhet a vasutas sporttelep sorsa, Miskolc városának vezetése ugyanis kinyilvánította, hogy megvenné a Kubik néven ismert komplexumot.

– A tárgyalások tudomásom szerint tartanak – folytatta Illyés Miklós. – A sporttelep a Magyar Államvasutaké, a MÁV azonban már nem tudja fenntartani, így olyan megoldást keres, amely gyakorlatilag mindenkinek jó lenne. Itt jegyzem meg, hogy a MÁV illetéksei nem csupán a Miskolci VSC sporttelepéről tárgyalnak: csomagban értékesítenék az Államvasutak birtokában lévő összes stadiont. Az eladási-vételi ár természetesen alku tárgya lesz, a szerződések megkötése előtt – az ingatlan forgalmi értékének megállapításakor – sok mindent kell majd figyelembe venni. Személy szerint úgy gondolom, hogy a vasutas sportklubok jövője szempontjából ez az egyedüli megoldás, csak ezzel a konstrukcióval menekülhetnek meg a nagy múltú egyesületek.

Arra a kérdésre, mely szerint mikor fejeződhetnek be az egyeztetések, az elnök közölte: „magánszámításai” szerint a nyáron, vagy az ősszel nyélbe üthetik az üzleteket, így mintegy bő fél esztendő múlva a Kubik átadása-átvétele is megtörténhet. A „lepapírozás” azonban még nem jelent végleges megoldást, hiszen a leendő tulajdonos és a majdani bérlő között tisztázni kell a teherviselés arányát.

Bérlők lesznek

– Az elképzelések kristálytiszták – jegyezte meg az elnök. – Amennyiben a létesítmény a város fenntartásába kerül, akkor mi leszünk a bérlők, így természetesen bérleti díjat kell majd fizetünk. Ennek összegét már az illetékesek határozzák meg a sporttámogatási rendszer keretében. Az önkormányzat a sportpolitikai szempontok figyelembe vételével akár úgy is dönthet, hogy méltányos bérleti díjat kér, ezzel is segítheti a munkánkat. Aztán mi sem ülünk majd ölbe tett kézzel: klubunk előtt megnyílnak a pályázati lehetőségek, kihasználjuk a társasági adókedvezmény adta lehetőségeket, a működés költségeire ugyanis jelentős összegeket nyerhetünk. Addig viszont továbbra is az MVSC-nek kell üzemeltetnie a vasutas sporttelepet, amíg a tulajdonoscsere nem történik meg.

ÉM-KT


Bizalmat kaptak

Elnök: Illyés Miklós. 

Elnökségi tagok: Albrecht József (a röplabda szakosztály képviseletében), Faragó Lajos (cselgáncs), Pusztai István (cselgáncs), Láng Zoltán (thai-box), Svidlovics Sándor (labdarúgás), Németh Attila (ügyvezető).



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Tűzoltó jelleggel: élelmiszer-adomány a Csereháton
Alsógagy - Az „éhségmenet” hozadékaként négy héten át kapnak ételsegélyt Alsógagy, Csenyéte, Beret és [...] tovább »
Küszöbön a zsolcai “árvízi” kártérítés
Felsőzsolca - Megkezdik a felsőzsolcai gátépítés miatt kisajátított és használt területek után járó [...] tovább »
Torkos Csütörtök: Hosszú távon éri meg leginkább
Borsod-Abaúj-Zemplén - A farsangi hagyományok részeként idén is megrendezik a Torkos Csütörtököt. tovább »
Kamion alá csúszott a motoros Miskolcon
Miskolc - Személyi sérüléssel végződött a közlekedési baleset, ami Miskolcon történt a Sajószigeti úton [...] tovább »
Közlekedés a Kocsonyafesztivál alatt
Miskolc - A Kocsonyafesztivál rendezvényei miatt 2012. február 23-án 11:00-tól várhatóan február 27-én hajnal [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása