Sport

2014.11.21. 21:53

A Jegesmedve „kivégezte” az Acélbikát

A listavezető Dunaújváros volt a Jegesmedvék ellenfele pénteken este, és a sárga-feketék valósággal kiütötték a kétszeres MOL Liga győztest.

A listavezető Dunaújváros volt a Jegesmedvék ellenfele pénteken este, és a sárga-feketék valósággal kiütötték a kétszeres MOL Liga győztest.

A mérkőzést óriási lendülettel kezdte a Miskolc, az első percekben Sevelának három nagy védést is be kellett mutatnia, hogy megóvja kapuját a góltól. A nagy nyomás azonban már a 7. percben góllá érett: a Jegesmedvék támadó alakulata „szétpasszolta” a Dab védelmét, így Beczének már „csak” az üres kapuba kellett lőnie (1-0). Továbbra is a Miskolc dominált, és ez három perc múlva újabb gólt eredményezett: Hajós egy kipattanót fonákkal emelt a kapuba (2-0). A 14. percben 4 a 3 ellen játszottak a hazaiak, amikor Gőz vette észre a kapu elé érkező Hajóst, aki a remek passzt a kapu jobb oldalába vágta (3-0).

Újabb két „gombóc”

A második harmad elején egy kicsit az öltözőben maradtak a Macik, illetve a Dab is nagyobb sebességre kapcsolt. Többet támadott a vendégcsapat, bár sokkal veszélyesebb nem lett. A 10. percben előnybe kerültek az Acélbikák, ekkor több ígéretes lövésük is volt, ám Bálizs eszén nem tudtak túl járni. Ahogy lejárt az előny, egy kontra végén növelték előnyüket a Macik: Popovics szolgálta ki Miskolczit, aki lendületből érkezve kilőtte a jobb sarkot (4-0). Szűk másfél perccel a harmad vége előtt – emberelőnyben – ismét csak keresték a vendégvédők a korongot, úgy passzolgattak a Macik közöttük, és végül Cohen mattolta közelről Sevelát (5-0).

Bunyóban is kikaptak a vendégek

A harmadik harmadban továbbra is nagy fölényben játszottak a Jegesmedvék, de három nagy helyzetben is túlkombinálták a játékot. A 12. percben Popovics és Martine esett egymásnak, és a dunaújvárosi védő nagy verést kapott. A bunyó miatt mindkét játékos mehetett zuhanyozni. Fél perccel később Láda Balázs lőtt nagy gólt, így már féltucatnál jártak a Macik (6-0). Az utolsó percekben Sevela mentette meg a vendégeket a nagyobb szégyentől.

A Jegesmedvék ezen a mérkőzésen minden tekintetben a kétszeres MOL Liga győztes fölé nőttek, végig uralták a játékot, és végül lenullázták ellenfelüket.


JEGYZŐKÖNYV

Miskolci Jegesmedvék - Dab.Docler

6-0 (3-0, 2-0, 1-0)

Miskolci jégcsarnok, 1000 néző. V.: Halassy, Kincses, Muzsik, Soltész.


Miskolci Jegesmedvék: Bálizs – Boyle, Gőz, Sagert, Hajós, Popovics, Roczanov, Nagy, Szilágyi, Láda B., Cohen, Ritó, Becze, Tóth, Dansereau, Dudas, Vojtkó, Budai, Miskolczi, Dósa, Fliszár, Duschek(k). Edző: Majoross Gergely.

Dab.Docler: Sevela – Kovács, Somogyi, Pavuk, Pozsgai, Hruby, Martine, Szepessy, Papp, Hüffner, Magosi, Nagy, Léránt, Gröschl, Mestyán, Erdélyi, Peterdi, Galanisz, Azari, Szappanos, Kiss, Kalnins(k). Edző: Donald Maclean.


Gól: Becze, Hajós(2), Miskolczi, Cohen, Láda B., ill.,

Kiállítás: 11 perc (+20 perc Popovics) illetve 21 perc (+20 perc Martine)


Majoross Gergely: - A mai játékunk 50 percig közel volt a kiválóhoz. Tíz percre letértünk a helyes útról, de időben észrevettük, hogy milyen veszélyes, ha kiengedünk. Utána megint felpörögtünk és végül megérdemelt győzelmet arattunk.

Donald Maclean: - Nagyon gyengén játszottunk ma, a Miskolc megérdemelten győzött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!