Várhatóan hétfőn este 22 órakor megnyitják a Margit hidat az autósok előtt

Várhatóan hétfőn este 22 órakor megnyitják a forgalom előtt a felújítás alatt álló Margit hidat – mondta a Független Hírügynökségnek Tóth Kata, a rekonstrukciót végző MH 2009 Konzorcium szóvivője. Az átadás ideiglenes, mert a felújítás még tart és a későbbiekben még várhatóak fogalomkorlátozások.

Az estére várható ideiglenes átadás után az autósok kétszer két sávon használhatják majd mindkét irányban a hidat. Pestről Budára, illetve Budáról Pestre az első 100-100 áthaladó jármű vezetője oklevelet kap – mondta Tóth Kata.

Mint ismert, a Margit hidat 2009 augusztusában zárták le a forgalom elől, az engedélyes kiviteli tervek hiányában azonban csak novemberben kezdődhettek meg a szerkezetépítési munkálatok. A hídra a 2009. augusztus 21-i lezárást követően csak a BKV-buszok, villamosok és a megkülönböztető jelzést használó járművek hajthattak rá, az egyik járdán pedig a gyalogosok és a kerékpárosok közlekedhettek. A teljes felújítás során megújult a pályalemez és a híd teljes szerkezete, megerősítették a főtartót és acélszerkezetre cserélték azt a korábbi vasbeton-pályát, amelyen a járműforgalom halad.

Készül a műemléki korlátok és szobrok rekonstrukciója is. Közben kiszélesítették az északi oldalt, ahol kétsávos kerékpárút kap helyet. Szélesebb a villamosmegálló is, ahonnan lámpával védett gyalogátkelőn lehet majd bejutni a Margitszigetre. A hidat teljes korrózióvédelemmel látják el, amit 15-20 év múlva kell újból megtenni. Ha megfelelően karbantartják a szerkezetet, akkor akár 50-100 évig nem kell majd felújítani. A munkálatok összköltsége nettó 20,8 milliárd forint.
– Független Hírügynökség –