Varga Zoltán: biztonságos az ivóvízellátás Miskolcon – MTV

Miskolc – Miskolcon biztonságos a lakosság ivóvízellátása. Vannak helyek, ahol lajtoskocsival oldják meg a vízellátást, és a katasztrófavédelem is besegít, egy úgynevezett zacskózógépet telepített a megyeszékhelyre – mondta Varga Zoltán ügyvezető önkormányzati miniszter a Magyar Televízió “Az Este” című műsorában kedd este. A miniszter egyetértett az ÁNTSZ-nek azon felhívásával, miszerint óvatosságból fel kell forralni a csapvizet fogyasztás előtt.

A miniszter elmondta: a legrosszabb helyzet Borsodban van, itt az árvíz, a szél és a helyi vízproblémák egyszerre vannak jelen. A veszélyhelyzet felfüggesztéséről jövő hét kedden dönthetnek legkorábban. Hozzátette: az önkormányzati minisztérium 800 millió forintos vis major kerete még a védekezésre sem lesz elég, ebből csupán a védekezéshez tudnak előleget adni a településeknek. A veszélyhelyzet kihirdetésére azért is szükség volt, hogy a kormány tudja mozgósítani a tartalékokat. Ma a védekezésen van a hangsúly, ezt kell finanszírozni – fogalmazott.

A magántulajdonban lévő károk után a biztosítók fizetnek. Akinek nincs biztosítása, annak helyi szinten, az önkormányzat segítségével kell megoldani a problémáját. A tervek szerint az önkormányzatok költségeit majd a központi költségvetésből fizeti ki az állam, ehhez azonban már az új kormánynak kell létrehozni a szükséges alapot – mondta Varga Zoltán ügyvezető önkormányzati miniszter a műsorban.








hirdet�s