Varga Mihály: felértékelődik a kazah térség Magyarország számára

  Helmeczi Zoltán, az MTI különtudósítója jelenti: Asztana, 2012. május 3., csütörtök (MTI) – Felértékelődik Magyarország számára a kazah térség – jelentette ki Asztanában Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki szerint ezt jelzi, hogy csütörtökön népes magyar kormányzati-üzleti delegáció érkezett az ázsiai országba.

A politikus a kazah fővárosban nyilatkozott magyar újságíróknak, emlékeztetve arra, hogy a kétnapos látogatás idején egyebek mellett üzleti fórumot tartanak, amelyen felszólal Orbán Viktor magyar és Karim Maszimov kazah miniszterelnök is, és gazdasági megállapodásokat írnak alá.
A magyar-kazah kormányközi gazdasági együttműködési bizottság csütörtöki ülésével összefüggésben Varga Mihály arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt hét évben e térség bruttó hazai terméke megnégyszereződött, ezért a magyar kormánynak érdemes a kazah gazdasági kilátásokat feltérképeznie.
Kazahsztán Magyarországot kiemelt stratégiai partnerének tekinti – jelentette ki az államtitkár, hozzátéve, hogy volt olyan év, amikor a kazah-magyar árukapcsolatok több mint félmilliárd dollárt értek el, bár most, a válság idején ez kissé visszaesett.
A lehetséges együttműködési területek között említette a gyógyszeripart, a mezőgazdaságot, valamint az olaj- és gázipart. Megjegyezte, éppen a mostani kazah látogatás idején írják alá egy olyan közös cégnek az alapító dokumentumát, amely mezőgazdasági kultúrákat alakít majd ki Kazahsztánban magyar szakemberek segítségével.
Azzal a kormányátalakítással kapcsolatos kérdésre, miszerint tudja-e már, hogy ő marad-e a posztján vagy máshová kerül, Varga Mihály azt válaszolta: “mindennek eljön a maga ideje; a miniszterelnök nyilván amikor ilyen döntéseket meghoz, akkor közli ezt nemcsak az érintettel, hanem a nyilvánossággal is”.
Laszlóczki Imre, Magyarország kazahsztáni nagykövete újságíróknak elmondta, várhatóan több mint egy tucat megállapodást írnak majd alá a két ország képviselői a kétnapos látogatás ideje alatt. Rámutatott, Kazahsztán gazdag ország, elsősorban szénhidrogénkincse miatt. Jelenleg az olajtermelése körülbelül olyan szinten van, mint Kuvaité: 1,3 millió hordó naponta.








hirdet�s