Varga Mihály: az IMF-tárgyalások mihamarabbi megkezdésén dolgozom majd

Varga Mihály: az IMF-tárgyalások mihamarabbi megkezdésén dolgozom majd
Budapest, 2012. május 11., péntek (MTI) – A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalásokat június 1-jétől vezető Varga Mihály azon dolgozik majd, hogy mihamarabb meginduljanak a hivatalos megbeszélések Magyarország és a nemzetközi szervezetek között.

 

Az MTI-nek adott pénteki nyilatkozatában a Fellegi Tamást váltó politikus – aki jelenleg a Miniszterelnökséget vezeti államtitkárként – megtisztelőnek nevezte az IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszteri posztra való kormányfői felkérést, amelyet köszönettel elfogadott.

Kifejtette: a következő napokban konzultálni fog Fellegi Tamással a folyamatban lévő ügyekről, majd lezajlik köztük az átadás-átvétel is.

Az MTI kérdésére, hogy szerinte mikor kezdődhetnek meg a hivatalos tárgyalások az IMF-fel és az EU-val, Varga Mihály kijelentette: tájékozódni fog Fellegi Tamásnál, hogy hogyan látja, mire van reális esély, de – hangsúlyozta – “mint a magyar kormány jövőbeni megbízott főtárgyalója azon leszek, hogy a tárgyalások minél hamarabb meginduljanak”. Az ezzel kapcsolatos hivatalos közlésnek azt kell majd tekinteni, ami a hivatalos megbeszélésen elhangzik – emelte ki, hozzátéve: “nem érzem azt, hogy megfelelő megoldás, ha a sajtón keresztül tájékozódunk egymás álláspontjáról”. Személyesen szeretné megismerni a nemzetközi szervezetek véleményét – fűzte hozzá.

Varga Mihály szólt arról is, hogy a miniszterelnökségi államtitkári pozícióban őt követő Lázár Jánossal, a Fidesz mostani parlamenti frakcióvezetőjével már hétfőn megkezdi az egyeztetéseket a Miniszterelnökségen folyamatban lévő ügyekről. “Két ülésnyire ülünk egymástól a parlamentben: ezeket a megbeszéléseket már hétfőn el fogjuk kezdeni” – mondta, megjegyezve, hogy szerinte körülbelül két hét múlva megtörténhet az átadás-átvétel.

Fellegi Tamás az Orbán Viktor miniszterelnöknek küldött levelében arról írt, hogy elvégzettnek tekinti vállalt feladatát, május 15-i hatállyal felmentését kezdeményezte, és szeretne visszatérni a nemzetközi üzleti életbe. A kormányfő megköszönte az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter munkáját, és felkérte tanácsadójának.