Van klíma a miskolci buszon, de már nem az igazi

Van klíma a miskolci buszon, de már nem az igazi
Van klíma a miskolci buszon, de már nem az igazi - © Fotó: mvkzrt.hu
Miskolc – Olvasónk érdeklődött, hogy „miért nem működik az MVK járművein a klíma.

Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője elmondta, az új villamosokon remekül működik a klíma. A buszokon ez már valóban nincs így. Elmondta, az év végén azonban jönnek az új buszok: 75 gázüzemű busz váltja fel a kiöregedett járműveket, így jövő nyártól már az összes miskolci buszon is működni fog a klíma.

– Működik a mostaniakon is, ahol van, vagy nem romlott el. A buszokon lévő klímák, mivel a villamosokhoz képest „öregebb” konstrukciók, kevésbé bírják ezt a nagy meleget, az extrém megterhelést. Technológiájukat tekintve is régebbiek, így többször elromlanak, annak ellenére, hogy folyamatos a javításuk.

Sokan elfelejtik, de vannak még az MVK buszparkjában olyan buszok is, ahol csak a nyitott tető- vagy oldalablak nyitása jelenthet enyhülést. Ezen is változtat majd az új buszok érkezése – mondta Pásztor Imre.

ÉM-JLI


Küldjön hírt – Ki fogja kinyitni a szellőzőket a miskolci buszokon a kánikulában?

Miskolc – A buszvezetőt kérdésemre azt mondja, nem az Ő feladata. Nyissa ki az utas, ha melege van. Szép mutatvány lenne, ha 60 éves nő létemre, menet közben felmásznék az ülésre kinyitni. A fiatalok még bírják a meleget, de az idősebbek nem. A fiatalt nem tudom megkérni, hogy nyissa ki, mert nem hallja a “zenés füldugótól” – írja Olvasónk. tovább »









hirdetés