Van-e kiút a legmélyéből?

A Lakicsapat
A Lakicsapat
Lak, Selyeb, Tomor – Csereháti fiatalok keresnek választ a kérdésre fórumszínházi előadásukban.

„A történet Matyiról szól, aki 12 éves. Magának való, nem jó tanuló, de okos, szeret zenélni és focizni. Egy falusi iskolába jár, ahol nem találja a helyét, otthon sem figyelnek rá. Az iskolában piszkálják, csúfolják, de ő nem tud kiállni magáért. Mindig alul kell maradnia? Erről a kérdésről közös játékkal, a nézők bevonásával gondolkodunk.” Így szól a Mátyás, a nem király című előadás kedvcsinálója. Az előadásnak két különlegessége is van. Az egyik, hogy a szereplőket csereháti gyerekekből verbuválta a rendezői csapat (Lakról, Tomorról, Selyebről), a másik pedig, hogy fórumszínházi előadásról van szó. Azaz a történetet a nézők bármikor leállíthatják, ők is szereplővé válhatnak, és közösen találhatnak a vázolt problémákra megoldást.

Lakicsapat

A Bohócok A Láthatáron csoport, melynek tagjai gyakran dolgoznak hátrányos helyzetű gyerekekkel, nyáron Lakon járt, ahol 10 napos táborozás keretében a csereháti gyerekeknek, fiataloknak fórumszínházi előadásokat tartottak. A csoport alapítójától, Feuer Yvette-től tudtunk meg részleteket. Mint mondta, a tomori emberekkel már régen kapcsolatban vannak, eredményesen működnek együtt a Csereháti Roma Önsegítő Közhasznú Egyesülettel. Aztán pályázati lehetőség adódott a fórumszínházra, így döntött a csoport a csereháti települések mellett. A foglalkozásokat a laki kultúrházban tartották nyáron, a nevük is az volt, hogy Lakicsapat (így egybe). A 11 gyerek (10–17 évesek) nagyon élvezte, hogy az ő közreműködésükkel és ötleteik alapján előadás születik. Felléptek a Bánkitó Fesztiválon, októberben pedig a fővárosi Stúdió K Színház közönsége is láthatta előadásukat.

A legmélyén

– Egy mélyszegénységből érkező gyerek a társadalmi és a családi hierarchia legalján áll. Az előadásunk főszereplője még az iskolában sem találja a helyét. Vajon milyen megoldások adódhatnak az ő számára? A közönségből bárki beállhatott Matyi helyére, és kipróbálhatta, milyen lehetőségei vannak. Mit tehet és mit nem, kiállhat-e magáért és hogyan? Fejlődik a gyerekek empátiája, hiszen bele kell élniük magukat Matyi helyzetébe. Ettől pedig érzékenyebbé válnak más problémái iránt – sorolja Feuer Yvette munkájuk lényegét. Hozzáteszi: fantasztikus csapat a Lakicsapat, és bár 3 település 4 iskolájából érkeztek, nagyszerű közösséggé kovácsolódtak a tábor végére. Megtudjuk azt is, már szervezi, hogy a miskolci közönség is részese lehessen az előadásnak.

ÉM-HE


Az előadásról

Az előadást a Bohócok A Láthatáron csoport valósította meg a Csereháti Roma Önsegítő Közhasznú Egyesülettel partnerségben, a Norvég Civil Támogatási Alap segítségével. Játszanak: a laki, a selyebi és a tomori gyerekek. Mentorok: Siroki Viktor és Novák Nóra. Rendező: Szabó Veronika. Társrendező, projektvezető: Feuer Yvette. Drámapedagógus: Manyasz Erika. Slam-foglalkozásvezető: Horváth Kristóf. Videó: Galyas Gyula

Honlap: http://www.bohocokalat­hataron.hu/








hirdetés