Változik a szombati Olvasóliget helyszíne

Nem a Szabadság téren, hanem a Margitszigeten lesz az Olvasóliget program szombati rendezvénye. A szervezők úgy tudják ugyanis, hogy a korábban megbeszélt helyen be nem jelentett politikai megmozdulás lesz, ami lehetetlenné teszi a nyugodt olvasást – áll a Hungarofest Nonprofit Kft. pénteki közleményében.

Az Olvasóliget program egész nyárra területfoglalási engedélyt kapott az V. kerületi önkormányzattól a Szabadság tér területére. A kialakult helyzetre tekintettel azonban a szervezők azt kérik, hogy a nyugodt olvasás öröméért az érdeklődők a közel eső Margitszigetre menjenek át, ahol ugyanazzal a kényelemmel várják majd őket. Itt délután fél hattól felolvasás is lesz: Borbély Szilárd és Körösi Zoltán írók olvasnak fel saját műveikből.

Az “Olvasóliget – értelem és kényelem” elnevezésű programsorozat célja, hogy a Magyar Nyelv Éve – 2009 keretében a nyár folyamán nyugodt körülményeket biztosítson azoknak, akik olvasni szeretnének a szabadban. Ehhez a Hungarofest Nonprofit Kft. több száz magyar és idegennyelvű könyvet, babzsákfoteleket, nyugágyakat biztosít Budapesten két, vidéken 4 helyszínen. A Hungarofest egyik legsikeresebb programján hónapok óta dolgozik együtt több mint 26 könyvkiadó, könyvtárak, magán és civil szervezetek annak érdekében, hogy Kazinczy Ferenc születésének 250.évfordulóján népszerűsítsék az olvasást.

Az Olvasóliget célkitűzéseiről és programjairól bővebb információ a www.olvasoliget.hu oldalon található.








hirdet�s