Változások október elsejétől

Változások október elsejétől
Szombattól átlagosan 11 forint 50 fillérrel olcsóbb a 95-ös benzin a magyarországi kutaknál – a Mol Rt. számításai szerint. A gázolaj fogyasztói ára is majdnem 11 forinttal kevesebb éjfél óta.

Az árváltozás oka, hogy október elsejétől 25-ről 20 százalékra csökkent az üzemanyagok ÁFÁ-ja. Az olajtársaság szakértői azt mondják: a magas világpiaci árak miatt a nettó ár a benzin esetében várhatóan stagnálni fog. A gázolajnál pedig, a szezonális ingadozás miatt, emelkedésre kell számítani.

A Mol-kutaknál decemberig nem árusítanak könyvféleségeket, így térképeket sem lehet majd venni. Az adóhatóság ugyanis a pénztárgépekre az eddigi 5 százalékos gyűjtő számlát jelölte ki a 20 százalékos új áfakategória számára.

160 milliárdba kerül az ÁFA csökkentése

Az üzemanyagok ÁFÁ-jának csökkentése 160 milliárdos hiányt okoz a költségvetésnek. Ezt a hiányt az állami apparátus költségeinek csökkentésével és átszervezésével egyenlítik ki – jelentette be Veress János pénzügyminiszter szombaton reggel egy benzinkútnál tartott tájékoztatón. A tájékoztatón a pénzügyminiszter reagált arra az újságírói felvetésre is, hogy az Európai Unió figyelmeztette a magyar kormányt, hogy helyteleníti az üzemanyagok ÁFÁ-jának csökkentését.

Erre Veress János úgy reagált, hogy az ország érdekében meg kell tenni ezt a lépést, “a kormány nem az uniónak, hanem a lakosságnak akar megfelelni”. A pénzügyminiszter szól arról is, hogy a januári ÁFA-csökkentés a teljes lakossági fogyasztás 54 százalákát érinti majd. Míg a nyugdíjasok fogyasztásának 45 százalékát. Veress János elmondta, hogy január elsejétől csökken majd az élelmiszerek egyharmadának ÁFA-ja, az elektromos, az építőipari, a lakberendezési cikkek, a tisztítószerek és telefon-szolgáltatások ÁFA-ja. Ugyanakkor nem csökken, de nem is emelkedik a szeszes italok és az autók ára – mondta a pénzügyminiszter.

Szombattól olcsóbb a négynapos matrica

Október elsejétől több mint 300 forinttal csökken a négynapos autópálya-matrica ára. Véget ért a nyári szezon, így a mostani 1460 forint helyett már csak 1120 forintot kérnek érte. A 2003-ban bevezetett négynapos matricát csak személyautók vehetik igénybe. Idén nyáron 20 százalékkal több matricát adtak el, mint 2004-ben, és 17 százalékkal nőtt a bevétel.

A bliccelők aránya nem nőtt tavalyhoz képest, maradt 4-4,5 százalékos. Az Állami Autópálya Kezelő ezt is sokallja, és új eszközök bevetését tervezi a nem fizetők ellen – mondta a Független Hírügynökségnek Winkler-Virág András, a társaság szóvivője. A jövő évi árváltozásokról a szóvivő biztosat még nem tudott mondani, mert az autópályakezelő még egyeztet a gazdasági tárcával.

Javaslatuk szerint annyival emelnék a díjakat januártól, amennyivel az ÁFA csökken. Ez a fuvarozóknak jelentene csupán némi emelkedést, mivel ők az ÁFA-t visszaigényelhetik. A többi autósnak nem kellene a jelenleginél többet fizetnie. Az új díjakról várhatóan egy hónapon belül megjelenik a minisztériumi rendelet – tette hozzá Winkler-Virág András.


Szombattól él a szervízdíj
Szombattól már rajta lehet az éttermi vagy cukrászdai számlákon a maximum 15
százalékos szervízdíj. Szakemberek szerint kevesen fognak élni ezzel a lehetőséggel,
mert növeli az adminisztrációt, és sok helyen a számlakészítő program vagy a
pénztárgép sem megfelelő az alkalmazásához. A Kereskedők és Vendéglátók Országos
Érdekvédelmi Szövetségének elnöke a Független Hírügynökségnek azt mondta: a
szervízdíjat a járulékok levonása után teljes egészben ki kell fizetni a felszolgálóknak.
Mivel azonban ehhez írásos megállapodás kell a munkaadó és a pincérek között,
Antalffy Gábor úgy látja: kevés helyen fogják alkalmazni, ráadásul a szervízdíjat
egyébként sem kötelező bevezetni. Ahol nem alkalmazzák, ott valószínűleg az
eddigi szokásoknak megfelelően borravalót fizetnek majd a vendégek. Ezt a pincérnek
eddig saját magának kellett bevallania, és befizetni utána az adót és a járulékokat.
Októbertől azonban erre is könnyített szabályok vonatkoznak majd. Nyugdíjalapot
fog képezni, mivel az adóalap része lesz, személyi jövedelemadót azonban nem
kell fizetni utána.








hirdet�s