„Vallom, hogy művet sosem lehet befejezni, csak abbahagyni…”

Akt.:
Homonna György (középen)
Homonna György (középen) - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Hogyan tanul egy tanár a diákjától? Hogyan alkot? Hogy fér meg együtt zene, ecset, matematika? Interjú: Homonna György művész-tanárral.

Homonna Györgynek, az Avasi Gimnázium rajztanárának, a rajztagozat létrehozójának nemrégiben a Zenepalotában volt kiállítása. A képek – nem csak a helyszín varázsa miatt – a zenéről is szólnak, és ez nem véletlen. A képzőművész-tanár életében a zene és a festészet össze is fonódik. És még más is.

Sokszor a véletlen tévedés is a hasznunkra válhat.” Homonna György

Egyszer azt mondta, egyik kezében fényképezőgéppel, míg másikban ecsettel születhetett…

Homonna György: Az ecset meghatározóbb lett, a fényképezőgépet édesapámtól örököltem. Filmeztem is, büszkén vállalom, de csak amatőr szinten. Nálunk minden ilyen gép volt otthon, nem dugták el, használtuk, édesapám úgy nevelt, hogy ezek fontosak. A festészet és a fényképezés valahol összefügg. Nagyon sok filmrendező végzett képzőművészeti tanulmányokat.

A fényképezés volt előbb vagy a rajz?

Homonna György: A modellezés. Ez is édesapámtól jött. De ez együtt járt a rajzolással, mert tervrajzok után építettük a modelleket, fából, modell-lécből raktuk össze, a semmiből egyszer csak hajó, repülő, autó lett. Így lett a rajz is. Aztán tehetségesnek találhattak, mert úgy 6 éves lehettem, amikor a szüleim elvittek egy festőművészhez, Szabolcsi Jánosnak hívták, aki egy fejet rajzoltatott velem. Meghatározó kezdés volt, bár utólag úgy érzem, elég merész dolog egy hat­évessel fejet rajzoltatni.

A zene hogyan jött?

Homonna György: Az általános iskolában ének-zene, a gimnáziumban pedig matematika tagozatos voltam. Zongorázni tanultam, és nagyon szerettem. Sokat köszönhetek a tanáromnak, Meta néninek – kitartást, erőt –, a Zenepalotában nyílt kiállításomban is több képet ajánlottam neki. Ott is volt a megnyitón. A matematika pedig… úgy hangzik, mintha ezek távol állnának egymástól, pedig nem. Leonardo da Vinci mondta, hogy az nem festő, aki nem matematikus is egy kicsit. A geometria, az arányok ugyanis nagyon fontosak: így találkozik a kettő egymással. Szerettem is, csak elkanyarodtam egy másik irányba. Az érettségi környékén kellett dönteni, hogy merre megyek tovább, matematika-rajz szakra jelentkeztem a nyíregyházi főiskolára.

Tornyospálcán született, Kisvárdán járt gimnáziumba, majd Miskolcra költözött. Hogyan lett borsodi?

Homonna György: A feleségem révén. Tornyospálcáról hamar elkerültem, halványak az emlékeim. Kisvárda, a gimnázium viszont meghatározó volt. Ide járt Cipő is, a Republic fiatalon elhunyt énekese, nagyon kedveltem őt is, a zenéjét is. Miután Miskolcra költöztem, kezdtem el a képzőművészeti főiskolát, ahol Szabados Árpád tanárom megváltoztatta az életemet. Addig csendéletet, tájképeket festettem, de váltottam, az elvont, nonfiguratív világba léptem át, és ezt neki köszönhetem. Egyébként is elmondhatom, nagyon szerettem a tanáraimat, meghatározóak voltak a sorsomban. Azért kíváncsi lennék, hogy a mi diákjaink mit mondanak majd rólunk húsz év múlva.

1990-ben ön alapította az Avasi Gimnázium rajz tagozatát. Hogyan jött akkor az ötlet?

Homonna György: A gimnázium 1987-ben jött létre, akkor keresett meg Takács Márta igazgató, hogy csináljunk rajz tagozatot. Igent mondtam, csak kértem egy kis időt, gondoltam, előbb szétnézek az országban – és a Zrinyiben, ahol már működött –, hogy máshol hogyan csinálják. A jótól nem szégyen tanulni.

Mondják, azt vallja, a diákoktól lehet a legjobban tanulni…

Homonna György: Főleg a mi szakmánkban, mert nem tudja senki, hogyan kell csinálni, én sem. Mert az, hogy az ember idősebb, csak egy állapot, nem jogosít semmire. Ha a diáknak igaza van, elismerem, persze, ha nincs, akkor nem.

Mit tanult a diákoktól?

Homonna György: Akár szakmailag, akár emberileg olyan belső világot tudtak néhányan kivetíteni, amit biztos, hogy nem tőlem tanultak. Ők alakították ki, nehéz ezt megfogalmazni, mert megfoghatatlan. Egyszer Feledy Gyula grafikus mondta, azért nehéz irodalmi műveket illusztrálni, mert hogyan lehet például azt lerajzolni, hogy a semmi ágán ül szívem.

Néhány éve lapunk összegyűjtötte a megye legendás tanárainak névsorát, és önre is rengeteg szavazat érkezett. Egyik volt tanítványa ezt írta: „nekem ő az elfogadó tanárszemélyiség nagy példája, aki nem akarja megváltoztatni tanítványát, hanem olyan módon támogatja, ami segítségével a diákból a legtöbbet hozza ki”. Hogyan lehet a diákból a legjobbat kihozni?

Homonna György: A gyerekek szeretik és várják az alakítást. De nagyon kritikusak.

Több mint 30 éve van a pályán, 25 éve az Avasi Gimnáziumban. Sokat változtak a gyerekek azóta?

Homonna György: Igen, épp a kritikusságban, a maiak nem mindent fogadnak el olyan hamar, mint régen. Talán mert ma már a kép világában élünk, az internet világában, és ezt nagyon nehéz felülmúlni a tanárnak. Én nem taszítom ezt a virtuális világot, próbálom befogadni. Jobb, ha használtatom velük például a mobiltelefont, mint ha tiltom.

Hogyan?

Homonna György: Mindenkinél van most már fényképező. Így már nem csak ecsettel festünk, sőt. Installációkat készítünk, objekteket, mail artokat.

A tanítás mellett hogyan jut idő a festésre, alkotásra?

Homonna György: Viccesen szoktam mondani, ott az éjszaka, és ez félig igaz is. Emellett van egy alkotónapom, az is nagy segítség, nyaranta pedig a művésztelepre járok. Néha lezserebb vagyok, néha pedig nagyon precíz, mint például a kiállításom rendezésénél. Eljöttem, lemértem a teret, lefotóztam, megterveztem, melyik kép hova kerüljön.

Ide készültek a képek?

Homonna György: Csak kettő, a többi már régebbi. Nincs sok kiállításom, bár csoportos kiállításokon gyakran veszek részt, a legutóbbi önálló tárlatom négy éve volt Felsőzsolcán. Vallom, egy alkotó akkor állítson ki, ha megértek rá a képei. Most Goda Gertrúd művészettörténész kért fel még februárban, és áprilisra lett meg az anyag. Át kellett gondolni, össze kellett szedni.

Több képén látok homokot, homokszemeket. Miért?

Homonna György: Sok képemen nincs semmi konkrét, csak a kisvárdai homok. Amikor meghaltak a szüleim, az udvarunkról elhoztam egy zsákkal, amíg tart, ragasztom a képeimre.

A képek többsége kapcsolódik a zenéhez…

Homonna György: Igyekeztem így válogatni, hiszen a Zenepalotában voltak láthatóak, de egyébként is sok képem kötődik a zenéhez, több közülük pedig az operafesztiválhoz. A régi képekhez pedig sokszor hozzáteszek valamit, ráfestek, ragasztok, mikor mit. Vallom, hogy művet sosem lehet befejezni, csak abbahagyni. Ha elkészül is, odateszem a falhoz befordítva, két hónap múlva ha előveszem, már sokat változott.

Nem történhet meg, hogy ha belenyúl, azzal elrontja?

Homonna György: Dehogynem, aki nem ront, az hazudik. De így tanulunk, sokszor a véletlen tévedés is a hasznunkra válhat. Az erősít. Ez minden szakmában így lehet. Rosszul­esik, ha a padlón vagyunk, de utólag jövünk rá, hogy tanultunk belőle.

A zene ma is meghatározó az életében. Zongorázik még?

Homonna György: Már nem tudok. Nagyon sok a hegedűs képem is, van egy 1877-ben készült hegedűm, egy barátomtól kaptam. Mint formát nagyon szeretem, de nem tudok rajta játszani. Viszont megtanultam dobolni.

Miért éppen?

Homonna György: Egyik nap azzal ébredtem, hogy meg kell tanulnom vagy gitározni, vagy dobolni. A gitárt két nap után abbahagytam, mert a katonaságnál eltört az egy ujjam, épp az, amivel a gitárhúrt kellene fogni: nem ment. Maradt a dob. Egy tanítványom fantasztikusan játszott, odamentem hozzá, hogy Péter, megtanítanál-e dobolni. Azt mondta, hogy igen, bár azt hitte, viccelek. Aztán két hét múlva mentünk Pestre, vettünk egy dobfelszerelést. Egy fél évig tanultam, azóta magamtól foglalkozom vele, de csak amatőr szinten. Néha a diákokkal lépek fel egy-egy rendezvényen, de semmi komoly. A rockzenét szeretem egyébként, játszottunk Eddát, Gun’s and Rosest, Republicot, hasonlókat.

Mondta, hogy összefügg a képzőművészet és a zene. A zenét látom a képein. Ám előjön-e zenélés közben a képzőművészet?

Homonna György: Csináltam olyat, hogy festővásznat fektettem a pergődobra, a dobverőre pedig rászigetelőszalagoztam két ecsetet. Bemártottam festékbe, és úgy doboltam a pergődobon, hogy rajta volt a festővászon, így keletkeztek az alkotások. Ami jött, az lett, semmi komoly beállítás, tervezés, belül persze az agy azért dolgozik.

A végeredmény?

Homonna György: Furcsa világ lett, én is meglepődtem, megjelenik bennük a kör. A körök nemcsak véletlenül vannak ott a képeimen, hanem ez egyfajta kisugárzás is. Néhány évvel ezelőtt elkezdtem köröket festeni, és ezért lepett meg, hogy a dobos kísérlet után is ott voltak azok a bizonyos körök.

Hajdu Mariann


Homonna György

rajz-képzőművészet szakos tanár, festőművész

Avasi Gimnáziumért Díjas (1998)

Arany Katedra Emlékplakettet kapott (2006)

Miskolc Város Pedagógiai Díjasa (2012)

megkapta az Oktatási Miniszter Elismerő Oklevelét (2012)

„Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” Díjat kapott (2013)

A cikkben említett kiállítás ma már nem látható, Homonna György képei, a kiállításról készült fotók, videók a honlapján megtekinthetők: homonna.hu








hirdetés