Választás 2018 – Pálffy Ilona: éjfél körül várható előzetes eredmény

Budapest – Vasárnap késő este 11 óra után, éjfél körül várható az országgyűlési választás előzetes eredménye a Nemzeti Választási Iroda (NVI) várakozása szerint – közölte az iroda elnöke.

Pálffy Ilona szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a szavazatszámlálás gyorsaságát befolyásolja az egyes választókerületben, hogy hány jelölt indult, mert a bizottságoknak annyifelé kell válogatniuk a voksokat, majd azokat jegyzőkönyvben összesíteniük.

Közölte, a végleges eredményt azonban csak jövő szombatra várják, mert addig meg kell érkeznie a külképviseleteken leadott szavazatoknak is, legkésőbb szerdáig. Az innen beérkezett, borítékokba zárt szavazatokat pedig majd szombat délelőtt keverik be – az átjelentkezéses szavazatokkal együtt – az adott választókerületekben az erre kijelölt, addig fel nem nyitott urnákba.

Ez azt jelenti, hogy szombat késő délután, vagy este teszik közzé a végleges eredményeket – mondta. Hozzátette: bízik abban, hogy a levélszavazatok feldolgozásával is végezni tudnak szombatra.

Pálffy Ilona kitért arra is, ahol szoros a verseny, ott az NVI már vasárnap jelezni fogja a honlapján, hogy megfordíthatják az eredményt a máshol átjelentkezéssel leadott, valamint a külképviseleteken leadott szavazatok.

– MTI –








hirdetés




hirdet�s