Választás 2018 – Jobbik: ingyenessé kell tenni az elkerülő utakat

Budapest – A Jobbik az elkerülő utak ingyenessé tételét és az autósok terheinek könnyítését ígéri kormányra kerülése esetére.

Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján bírálta, hogy több kerületben és nagyvárosban nőttek a parkolási díjak, miközben nem bizonyított a díjkötelesség forgalomszervező szerepe és semmiféle ellenszolgáltatás nem jár érte.

A Jobbik a parkolási rendszer felülvizsgálata mellett a 24 órás autópálya-matrica bevezetését is javasolja arra hivatkozva, hogy sokan igénybe nem vett szolgáltatást fizetnek ki a 10 napos vignettával.

A politikus jelezte: meg kell vizsgálni, van-e haszna a tranzitútvonalaknak, az elkerülő utakat pedig ingyenessé kell tenni, más forrást keresve az utak állapotának javításához.

Z. Kárpát Dániel megkérdőjelezte, hogy legitim-e fenntartani a fizetős parkolást. Példaként hozta: ellenzi, hogy egy óbudai egészségügyi intézménynél fizetni kelljen egy óbudainak.

A jobbikos politikus kitért arra is, hogy le kell ülni a magán tulajdonú parkoló cégekkel, azok ugyanis milliárdos profitot zsebelnek be, miközben az önkormányzatok csak pár millióhoz jutnak. Jelezte: elsősorban állami vagy önkormányzati hátterű üzemeltetőkre lenne szükség.

– MTI –








hirdetés










hirdet�s