Választás 2018 – Gyurcsány: vereséget szenvedett az európai, nyitott Magyarország

Budapest – A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a vasárnapi választáson a polgári, európai, nyitott Magyarország szenvedett vereséget.

Gyurcsány Ferenc vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján azt mondta, kora este sokkal bizakodóbb volt, de már csak az a kérdés maradt nyitva, hogy az összes szavazat megszámlálása után a Fidesznek lesz-e kétharmada. Egy kétharmados, “fékevesztett Fidesz”, ami úgy érzi, hogy sikeresen politizált, az a “határtalan agresszió és az embertelenség” politikáját folytatja majd – értékelt.

Nem találják az ellenszerét annak az egyetlen egy ügyre épülő, ellenségkép építő, iszonyatos médiakampánnyal támogatott politikának, amit a Fidesz az elmúlt években folytat – közölte. Ez egy egymondatos, ráadásul tartalmát illetően hazug politika – tette hozzá.

A pártelnök ugyanakkor kiemelte, hogy a DK első önálló megmérettetésén bejutott a parlamentbe és megkétszerezi eddigi képviselői számát.

Megismételte korábbi kijelentését, hogy a választás nem volt szabad és tisztességes, de egyúttal megígérte, hogy továbbra is küzdeni fognak a kormány ellen és nem alkusznak meg a rendszerrel. A DK ádáz ellenfele marad mindannak, amit a Fidesz képvisel – szögezte le.

Gyurcsány Ferenc az ellenzék összteljesítményre vonatkozó kérdésre azt mondta, még pár órája is azt gondolta volna, hogy a Fidesznek a legrosszabb esetben sem lehet több mandátuma 110-115-nél. Hozzátette, azt el sem tudta volna képzelni, hogy a kormánypárt növeli a listás eredményét 2014-hez képest.

Az egyéni körzetekben való koordinációról folytatott vita nem segíti egy egységes ellenzékkép kialakulását, de politikai értelemben nem ezt látja perdöntőnek – válaszolta egy másik kérdésre.

Hajdu László XV. kerületi polgármester a parlamentben folytatja majd a munkáját – felelte egy másik felvetésre.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából






hirdetés




hirdet�s