Helyi közélet

2017.04.11. 10:19

A kérdés: ki a felelős a Science Múzeum-ügyért?

Miskolc - Költségvetési csalás miatt folytat nyomozást a NAV bűnügyi igazgatósága.

Miskolc - Költségvetési csalás miatt folytat nyomozást a NAV bűnügyi igazgatósága.

„A nyomozás érdekei miatt egyelőre nem tudunk bővebb felvilágosítást adni az ügyben” – többször kaptunk ilyen tartalmú választ írásbeli érdeklődésünkre, amikor a miskolci Science Múzeum pályázatos beruházásával kapcsolatos büntetőeljárás állásáról tettünk fel kérdést Kovács Dorinának, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatósága sajtóreferensének. Dr. Kriza Ákos, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere tett feljelentést. A nyomozás költségvetési csalás gyanújával folyik ismeretlen tettes ellen.

Miskolc közössége számára természetesen az lenne a fontosabb, hogy arra legyen bizonyosság, hogy a városban élők hasznára lesz végre valami az egykori egyetem üresen árválkodó egykori fűtőművével, amelyre ráadásul már sok pénzt költöttek el. A másik szálon viszont pont a pénz körül folyik a vita. Milliárdokról.

Az uniós projekt ugyanis félbeszakadt. Ezt 2015-ben jelentette be dr. Kriza Ákos polgármester. Ekkor derült ki az is, hogy már 2014 augusztusában megtette azt a bizonyos feljelentést ismeretlen tettes ellen a Science-ügyben.

Meddig tart?

Az ominózus projekt önkormányzati cikluson át nyúló. Még Káli Sándor polgármestersége idején indult a pályázás, 2009-ben nyilvánították győztesnek a projektet, 2010 nyarán meghirdették a közbeszerzést a kivitelezésre, de a kiválasztott céggel már az új – a jelenlegi polgármester vezette – városvezetés írta alá a szerződést. A tényleges munka 2011-ben kezdődött el. Dr. Kriza Ákos által tett feljelentés nem irányul célzottan egy időszakra sem. Nem tudni, meddig tarthat a nyomozás. Úgy tudjuk, a nyomozási szakban nincs időben korlátja az eljárásnak.

Annyi bizonyos még, hogy az elmaradt projektbefejezés miatt Miskolcnak 1,5–2 milliárd forint közötti összeget vissza kellett fizetnie az Emberi Erőforrások Minisztériuma számára.

ÉM-SZB


Van ötlet, mi legyen a Science helyett?

Bár a tábla még hirdeti, hogy lesz, de a Gömböc-­alakú kupola örökre csak terv marad.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában