Válaszol a Herman Ottó Gimnázium tantestületének nyílt levelére a Nemzeti Pedagógus Kar

Akt.:
Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke
Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke - © Fotó: hirado.hu/archív
Miskolc – A Nemzeti Pedagógus Kar válaszlevélben reagált a Herman Ottó Gimnázium tantestülete által megfogalmazott nyílt levélre, melyet szerdán tettünk közzé portálunkon. A NPK egyetért azzal, hogy a magyar köznevelés súlyos problémákkal küzd, és közös beszélgetésre invitálja a gimnázium tantestületét.

Válasz a miskolci Herman Ottó Gimnázium nevelőtestületének nyílt levelére

Gyakorló pedagógusokként és intézményvezetőkként magunk is látjuk és tapasztaljuk, hogy a magyar köznevelés súlyos problémákkal küzd, melyek azonnali megoldásért kiáltanak. Egyetértünk a levél íróival, hogy a pedagógus társadalom hangulata egyre rosszabb, az oktatásban és nevelésben elvégzendő feladataink elől sok esetben felesleges dolgok kötik le energiáinkat. Az Önök által említett minden problémát szóban és írásban is az ágazat vezetőinek többször elmondtuk magunk is. Hiszen a NPK a mi felfogásunk szerint azért jött létre, és mi ennek szellemében tesszük a dolgunkat, hogy a gyakorlati élet tapasztalatait jelezzük a döntéshozóknak. Ilyen módon mi a Karban egyfajta lehetőséget látunk arra, hogy az ország minden területéről érkező véleményt és javaslatot eljuttassuk azokhoz, akik tehetnek értünk valamit. S bár az NPK tagság nem önkéntes, maga a tagság semmiféle hátránnyal vagy munkával nem jár, ki-ki maga dönti el mennyire aktív a Karban, végez-e valamilyen tevékenységet vagy sem. Szeretném elmondani

Önöknek, hogy a Kar az eddigi működése során:

– minden fontos kérdésben kikérte a tagság véleményét vagy közvetlenül, vagy a küldötteken keresztül, hivatalos álláspontját ez alapján alakította ki.
– döntéseit demokratikusan, a Kormánytól vagy más állami szervtől függetlenül hozta.
– számos alkalommal fogalmazta meg véleményét, módosító javaslatait, vagy éppen nem tetszését egy-egy intézkedéssel kapcsolatban (ezek a honlapon olvashatók). Legutóbb az Arany János Programokkal kapcsolatos súlyos problémák miatt fordult a miniszterelnökhöz. Jelenleg munkacsoportok dolgoznak az ellenőrzési rendszerekkel, és a fenntartással kapcsolatos problémák összegyűjtésén és megoldási javaslatok kidolgozásán.

Az etikai kódexet lehet felháborítónak és megmosolyogtatónak nevezni, mi azt gondoljuk, hogy azok az alapértékek, amelyek szerepelnek benne:

– önkéntes jogkövetés,
– a gyermekek, tanulók mindenek felett álló érdeke,
– elkötelezettség, felelősség, szakszerűség,
– jóhiszeműség, tisztesség, példamutatás,
– pártatlanság, igazságosság, méltányosság,
– együttműködés, számunkra továbbra is a legfontosabb alapvetések a tanításunk során.

Még egyszer hangsúlyozom, hogy a levélben írtak döntő többségét mi is így látjuk, ezért nagyon szívesen vennénk részt egy közös beszélgetésen Önökkel, és bármelyik csatlakozó intézmény képviselőivel, ahol személyesen is kicserélhetnénk tapasztalatainkat.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöksége nevében: Horváth Péter elnök.


Közlemény, válaszul a Herman Ottó Gimnázium nyílt levelére

Miskolc – “A Független Diákparlament feltétlen támogatásáról biztosítja azon gimnáziumok tanulóit és tanárait, akik az oktatás válságos helyzetével kapcsolatban szólalnak fel” – olvasható a Független Diákparlament közleményében. tovább »

Besokallt a Herman tantestülete – “A mindennapok lehetetlenülnek el az oktatásban”

Miskolc – Kaotikus állapotok, bizonytalanság, a gyerekekkel kísérleteznek, egyebek mellett ezekről panaszkodik Herman Ottó Gimnázium tantestülete. Nyílt levelet írtak, először még novemberben a tankerületnek, majd most az oktatási államtitkárságra is elküldték. A jelenlegi oktatáspolitikát kifogásolják, szerintük nincs elég pénz, a központosított rendszer nehézkes, és nem a gyerekek érdekét szolgálja. tovább »

A Klik nem fizetett, a lektornál meg kikapcsolták a villanyt

Miskolc – Nagy a baj, ez derül ki a tanárok panaszaiból és egy gimnázium pedagógusai nyílt leveléből. tovább »

Nyílt levél a Herman Ottó Gimnáziumból

Miskolc – Kedden egy, a Herman Ottó Gimnázium tantestülete által megfogalmazott nyílt levél érkezett szerkesztőségünkbe. Úgy fogalmaznak: hiába juttatták el észrevételeiket az oktatás irányítóihoz, semmiféle választ nem kaptak. tovább »




További hírek a Magyarország kategóriából






hirdetés