Vak embertől lopott telefont, a bíróság már el is ítélte

Vakok számára speciálisan kiképzett telefont lopott el halottak napján egy miskolci férfi. Az eddig még büntetlen előéletű elkövetőt a rendőrség gyorsított eljárás keretében bíróság elé állította, a vádlottat végül egy év próbaidőre bocsátották.

A halottak napi megemlékezések során egy miskolci köztemetőből érkezett bejelentés szerint elloptak egy speciálisan vakoknak készült mobiltelefont. A sértett férfi feleségével rendezgette hozzátartozójuk sírját, amikor a tolvaj egy óvatlan pillanatban elemelte a több mint százezer forintot érő készüléket, amiből rögvest kivette a SIM-kártyát – közölte a Független Hírügynökséggel Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa.

Hozzátette: a tettes azonban nem jutott messzire, mert a telefon tulajdonosai a temetőben szolgálatot teljesítő biztonsági őrrel közösen fellépve feltartóztatták és a helyszínen tartották a közelben tartózkodó rendőrök kiérkezéséig. A Miskolci Rendőrkapitányság lopás vétsége miatt indított eljárást a miskolci férfival szemben, akit a hatóság gyorsított eljárás keretében állított bíróság elé. A taláros testület határozatában egy év próbaidőre bocsátotta az egyébként még büntetlen előéletű férfit.








hirdet�s