Vajon ki írta alá Angelika szerződését?

Debrecen – A Csokonai Színház igazgatójának lemondása után maradt néhány kérdés: például, hogy megvizsgálja-e valaki a volt gazdasági igazgató felelősségét, illetve, hogy a felfüggesztés után visszahelyezik-e a beosztásába.

Vidnyánszky Attila feladata lesz a Csokonai Színházon belüli belső vizsgálat. Ezt tartalmazta Halász Jánosalpolgármester csütörtöki válasza a Napló által hétfőn feltett kérdésre, hogy tudniillik a színházigazgató lemondását követően foglalkoztat-e valakit a gazdasági igazgató, Kiss Angelika esetleges felelőssége.
Mint arról a Napló március 23-i és 29-i számában is írtunk, Csányi Jánosnak a harmincmillió forintot meghaladó költségvetési túllépés miatt kell távoznia az intézmény éléről.
Halász János nyilatkozata nyomán megkérdeztük Vidnyánszky Attilát, gondolja-e, hogy lefolytassa a Csányi János által indokoltnak tartott vizsgálatot. – Igen – válaszolta, hozzátéve, hogy a megbízott vezetői feladatot április 1-jétől látja el.

Csak áprilistó

A Naplót az is érdekelte, hogy Csányi János színházigazgató távozását követően visszahelyezik-e a munkakörébe Kiss Angelikát, a Csányi által február közepén felfüggesztett gazdasági igazgatót.

Halász János, Debrecen alpolgármestere írásban ezt válaszolta: „A korábbi gazdasági vezető munkakörét közös megegyezéssel módosították, az új munkaköre marketing- és reklámszervező, gazdasági vezetői feladatokat nem lát el”. Múlt időt használt.

Próbáltunk tájékozódni, ki írta alá közös megegyezéssel a szerződést. Először Kiss Angelikát hívtuk, aki azt mondta, hogy Csányi János írta alá. (További kérdéseinkre egyelőre nem kívánt válaszolni, jelenleg táppénzen van.) Csányi cáfolta az állítást. Csakhogy még Vidnyánszky Attila sem írta alá – tudtuk meg tőle. Hangsúlyozta: megbízottként április 1-jétől veszi át az igazgatói teendőket.
Valaki tévedett volna?
– Szabó Katalin –








hirdet�s