VAGYONNYILATKOZAT 2010 – A fővárosi képviselők is leadták nyilatkozataikat

A Fővárosi Közgyűlés tagjai is leadták határidőre vagyonnyilatkozataikat, egyedül Losoncy Pál jobbikos képviselő késett, ő hétfő éjfél helyett kedden délben vitte be a papírokat a Városházára. A nyilatkozatokat formailag ellenőrzik, de tartalmi részét csak bejelentésre vizsgálják.

Tarlós István főpolgármester – tavaly még a fővárosi Fidesz-frakció vezetője – vagyona nem sokban változott a tavalyihoz képest. Változatlanul tulajdonosa felerészben egy 77 négyzetméteres óbudai társasházi lakásnak és egy 130 négyzetméteres III. kerületi családi háznak is felerészben. Továbbra is megvan VW Passatja. Feleségével közösen van 4 millió forintja. Tartozása azonban csökkent. A tavalyi 7,5 millióval szemben már csak 6,8 millió forint lakáshitele van.

Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes több szántó tulajdonosa, de van szőlője, gyümölcsöse, sőt, nádasa is. Övé egy 160 négyzetméteres ház a főváros XI. kerületében. Háromnegyed részben tulajdonol egy III. kerületi 68 négyzetméteres lakást, felerészben pedig egy budaörsi 28 négyzetméteres üdülőt. Két személyautója van, egy Mazda és egy Nissan. Önkéntes nyugdíjpénztárban 8 millió, bankban pedig 400 ezer forintja van. Egyéb kintlévősége 13 millió forint. A főpolgármester-helyettesnek vagyonnyilatkozata szerint 50 ezer forintnyi banki tartozása van.

György István főpolgármester-helyettesnek egy X. kerületi 104 négyzetméteres lakása van, és felerészben tulajdonosa egy kisszékelyi üdülőnek, egy tinnyei építési teleknek és egy siófok-sóstói hétvégi háznak is. Devizában és forintban összesen 860 ezer forint megtakarítása van. Banki tartozása 71 ezer 594 svájci frank.

A szintén főpolgármester-helyettes Szentes Tamás felerészben tulajdonosa egy 330 négyzetméteres XI. kerületi háznak. Teljes egészében az övé egy 1070 négyzetméteres XXII. kerületi telek, és egy 53+78 négyzetméteres XI. kerületi lakás. Szigetmonostor-Horányon van egy 45+28 négyzetméteres hétvégi ház, amely fele részben Szentes Tamásé. A főpolgármester-helyettesnek értékpapírokban 62 millió 500 ezer forintja, készpénzben pedig 10 ezer eurója és 30 ezer dollárja van. Tartozása nincs.

Csomós Miklós főpolgármester-helyettes felesben tulajdonol egy 80 négyzetméteres lakást Budapest XV. kerületében. Van egy Opel Astrája. Kintlévősége 1 millió 600 ezer forint. Van egy 3 millió 400 ezer forintos lakáshitele.

Németh Zoltán, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője egy XXII. kerületi 142 négyzetméteres házat tulajdonol egyharmad részben, felesben pedig egy 27 négyzetméteres badacsonytomaji üdülőt. Van egy Opel Corsája és egy könyvgyűjteményt is feltüntetett a nyilatkozatban. Befektetési jegyben és állampapírban több mint 9 millió, bankban 3 millió 635 ezer forintja van. Egyéb kintlévősége valamivel több mint 1 millió 500 ezer forint.

A korábbi főpolgármester-helyettes, most szocialista frakcióvezető, Horváth Csaba ismét egy II. kerületi, 400 négyzetméteres családi házról adott számot és változatlanul megvan Törökbálinton a három építési telke. 3 millió 200 ezer forint készpénze van, bankban 4,5 millió forintot tart és van egy 84 millió forintos egyéb pénzkövetelése is.

Kaltenbach Jenő, az LMP-frakció vezetője Érden egy 145, Pécsett egy 52, a VII. kerületben pedig egy 60 négyzetméteres lakás tulajdonosa, mindháromnak felerészben. Ófalun is van egy háza és egy 5 hektáros erdeje. Takarékbetétben 8 millió 300 ezer forintot és 41 ezer eurót tart. Banki tartozása 600 ezer forint.

A Jobbik frakcióvezetőjének, Szabó Györgynek a XI. kerületben van egy 62 négyzetméteres lakása és egy 36 négyzetméteres garázs is az övé, mindkettőnek felerészben tulajdonosa. Egy Opel Corsája és takarékbetétben 1 millió 500 ezer forintja van.
– Független Hírügynökség –

 








hirdet�s