„Vagy nyomja meg a vészcsengőt”

Akt.:
Szentmártoni János
Szentmártoni János - © Fotó: Vincze Judit
Miskolc, Tokaj – Veszély, vagy esély a magyar irodalom számára a világ globális átalakulása? Az Észak-Magyarország interjúja a Tokaji Írótáborról Szentmártoni Jánossal, a Magyar Írószövetség elnökével.

A globalizáció és a nemzeti identitás megőrzésének lehetősége a témája a szerdán kezdődő Tokaji Írótábornak. A Magyar Írószövetség elnöke, Szentmártoni János Bujdos Attila kérdéseire válaszolt.

A Tokaji Írótábor idei témaválasztása ez: „Nemzeti kultúra és mítosz a globális átalakulás korszakában”. Melyek azok a tények, amelyek ön szerint ezt teszik – itt és éppen most – a hazai irodalmi élet leginkább megvitatandó kérdéskörévé?

Szentmártoni János: A Tokaji Írótábor nem csupán irodalmi-szakmai kérdéseket tárgyalt az elmúlt 43 évben, hanem sokszor szélesebb társadalmi, közéleti és kulturális problémákra is igyekezett rávilágítani. Úgy gondolom, hogy az egyre megtépázottabb néplélektani és földrajzi határok, valamint a legújabb-kori népvándorlás időszakában nem mellékes és nagyon is szükségszerű megvizsgálni kulturális gyökereinket, hagyományainkat, miket tudunk azokból megújítani és átmenteni a 21. századba. Képesek vagyunk-e érvényes és maradandó válaszokat adni korunk nem veszélytelen kihívásaira.

A régóta jelen lévő globális átalakulás adottság, veszély, vagy éppen esély a nemzeti kultúra számára? Ha utóbbiként gondolunk rá, ön szerint melyek a nemzeti kultúránk – és mindenek­előtt a magyar irodalom – azon jelenkori értékei, amelyek nem kizárólag érdekesek, de fontosak is lehetnek az átalakuló világ egésze számára?

Szentmártoni János: Irodalmunk nyelvbe zárt érték. Mindmáig egyetlen költőnk van, akiről talán valamennyi földrészen hallottak, az Petőfi Sándor. A közelmúltban alulról súrolta ezt a lécet egy másik Sándor, Márai. De akkor hol van még ettől például Weöres vagy Kányádi – hogy csak a Sándorainknál maradjak. S bár van már Nobel-díjasunk is, néhány írónk, akik európai hírnévre és tekintélyre tettek szert, és számos nyelvre fordítottak, fordítanak magyar költőket és írókat, mégis úgy gondolom, hogy a világ nem elsősorban irodalmunkon keresztül láthat igazán belénk. Azonban az irodalom minden más művészeti ág egyik fő megtermékenyítője. Lehet, hogy a háttérben marad, de a zenénken, a táncunkon, a filmjeinken stb. keresztül mégiscsak hat és alakít, portrét rajzol rólunk, s talán megőriz minket az időben. Arról kell szólni, beszélni, alkotni, hogy miben egyezünk, és miben különbözünk másoktól. Egyszerre kell e kettőt felmutatni, hogy valódi képet kaphassanak rólunk, és a lényegünkre tapintva érthessenek meg minket. Van még hová fejlődnünk e tekintetben, de alapvetően, úgy érzem, jó úton haladunk.

Hol, miben és hogyan kapcsolódik tanácskozásuk mostani témája a Tokaji Írótábor hagyományaihoz? Mondható-e például, hogy a politizáló alkotó ideálja a kapocs? Ha igen, hogyan fogalmazható meg az író, az irodalom és a hatalom valódi és kívánatos viszonya? Mi az, amit az írók társadalmának képviselnie kell, vagy kellene?

Szentmártoni János: E kérdés első felére föntebb már válaszoltam. Az író pedig mindig politizál, akkor is, ha nem akarja, akkor is, ha tagadja. Természetesen már rég nem a 19. századi népvezér attitűdjéből, és nem mindig közvetlenül – de az írott szó mestere mindig is a nép lelkiismerete lesz. Ez nem azt jelenti, hogy az a lelkiismeret mindig jó és tiszta, lehet rossz is – de tükörkép. Az író alapvető feladata, hogy tehetségéhez és lehetőségeihez mérten fölépítse az életművét, amely annál gazdagabb, minél többféle ember talál majd benne példát, viszonyítási pontot, tanulságot, visszaigazolást vagy egyebet a saját sorsára. Felelőssége abban is áll, hogy olvasói mentális állapotát miképp alakítja. A mindenkori hatalommal való kapcsolatát pedig éberség, józan ítélőképesség, a hivatásához való elkötelezettség kell hogy jellemezze, s ha a politika rossz döntést hoz, vagy rossz irányba tart, próbáljon hatni rá vagy nyomja meg a vészcsengőt.

Ha a globális átalakulás kérdésköréhez a közelebbre tekintés igényével is közelítenek, mennyire elégedett a hazai kulturális – és főleg az irodalmi – élet állapotával: minek kellene történnie, hogy az irodalmi irányzatok és műhelyek egyformán esélyes pozícióból mutathassák meg magukat, egyformán esélyes és megbecsült pozícióból gazdagíthassák a nemzeti kultúránk egészét?

Szentmártoni János: Nem hiszem, hogy nincs esélyegyenlőség. 1989 óta van. Olykor inkább csupán arányeltolódásokról beszélhetünk, amelyekről nem állítom, hogy nem károsak, de nem olyan tragikus a helyzet, mint rendszerváltás előtt. Ellentétek mindig is voltak, mindig is lesznek, főleg amióta az irodalom és más művészeti ágak megélhetési forrássá és foglalkozássá is váltak (egészen a felvilágosodásig lehetne ezt visszaszálazni). A gondot inkább abban látom, ha nem ismerjük el egymás értékeit, dacból sem állunk egymással szóba, olykor gyűlölködünk és felkészületlenül vagdalkozunk az értelmes és építő viták helyett. Ha nem fogunk össze hivatásunk alapvető értékei védelmében. Nincsenek illúzióim, mert keserű tapasztalatom, hogy nemhogy az én nemzedékem nem kezdett hozzá az árkok betemetéséhez, de az utánunk jövők sem igen akarnak lapátot ragadni (nagy tisztelet a kivételnek!). Én mégis bizakodom és igyekszem összefogni mindazokkal, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak. Úgy látom, egyre többen vagyunk, s ez minden csalódás ellenére jó érzéssel tölt el.

ÉM


Névjegy: Szentmártoni János költő, író

1975-ben született Budapesten.A Vásárhelyi Pál Szakközépiskola elvégzése után az ELTE BTK magyar szakán szerzett bölcsészdiplomát 2000-ben.

1989–1996 között a Stádium Fiatal Írók Körének alapító tagja.

1997-ben a Jelenlét folyóirat társszerkesztője.

2000-től a Magyar Napló folyóirat versrovatának és a Magyar Napló Könyvkiadónak felelős szerkesztője.

2004-től a Magyar Írószövetség Költői Szakosztályának elnökségi tagja.

2006-tól a Tokaji Írótábor kurátora,

2006–2009-ig a Könyves Szövetség elnöke és az Új Átlók Művészeti Társaság titkára,

2009-től az NKA Szépirodalmi Kollégiumának,

2010-től a Móricz Zsigmond ösztöndíj kuratóriumának és a MISZJE elnökségi tagja.

Nyolc évig szerkesztette Az év versei című reprezentatív antológiát.

Verseit fordították angol, bolgár, finn, francia, lengyel, német, román, spanyol nyelvre.

A 2010. november 27-i tisztújító közgyűlésen három évre a Magyar Írószövetség elnökének választották.


Tokaji Írótábor – „Műalkotáspárti vagyok”

Miskolc, Tokaj – Mi ma a magyar irodalom legfontosabb, megvitatásra érdemes kérdése? tovább »

Tokaji Írótábor – A dialógushoz szükséges kulturális minták

Miskolc, Tokaj – „A vélt vagy valós esély­egyenlőtlenségből fakadó sérelmek föl­emésztenek minket.” tovább »

Tokaji Írótábor – „Ez például fontos kérdés”

Miskolc, Tokaj – Mihez kezd az irodalom klasszikus létmódja az elmúlt évek információs robbanásával? tovább »

Tokaji Írótábor – A legkomolyabb probléma

Miskolc, Tokaj – “Ám mégis meghatározó ez az irodalomkép és felfogás.” tovább »








hirdetés