A gyermeket tavaly február 2-án a szülei fejsérüléssel vitték orvoshoz, onnan az eszméletlen kisfiút mentőhelikopterrel szállították a győri megyei kórházba – idézte fel a szóvivő.
Tájékoztatása szerint az apa, akivel a kisfia kettesben volt otthon a baleset idején, többféle magyarázatot is előadott a sérülés keletkezési körülményeire vonatkozóan, így a rendőrség az ügyben nyomozást rendelt el.
Kómár Viktória elmondta: a nyomozás keretében – számos tanú meghallgatásán túlmenően – az apa hazugságvizsgálata is megtörtént, ennek alapján egyértelművé vált, hogy a férfinak szerepe volt a sérülés keletkezésében. Az apa ezt elismerte ugyan, de a szándékosságot a nyomozás végéig tagadta – tette hozzá a szóvivő.
Közlése szerint a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályán az ügyben halált okozó súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás, abba – a sérülés keletkezésének megállapítása céljából – igazságügyi orvos szakértőt vontak be.
A nyomozás során felvetődő újabb kérdések tisztázására négy szakvéleményt dolgozott fel a nyomozó hatóság, azok alapján az eljárást lezárják, s az ügyet vádemelési javaslattal továbbítják az ügyészségnek – tette hozzá Kómár Viktória.
MTI