Vádemelések a szerb újságíró elleni halálos fenyegetések miatt

A belgrádi ügyészség kedden vádat emelt hat fociszurkoló ellen egy szerb újságíró testi épségének veszélyeztetése miatt. Brankica Sztankovics, a B92 televízió riportere több tucatnyi fenyegetést kapott decemberben, miután bemutatta dokumentumfilmjét a szerb focihuligánok és a bûnözés kapcsolatáról.

“Az ügyészség vádat emelt hat ember ellen Brankica Sztankovics újságíró testi épségének veszélyeztetése miatt” – közölte a belgrádi ügyészség szóvivõje az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva. A szóvivõ elmondta, hogy a hat szurkoló ellen még erõszakos viselkedés miatt is vádat emeltek.

Ez a mostani az elsõ alkalom Szerbiában, hogy vádat emeltek valaki ellen “újságíró testi épségének veszélyeztetése” miatt. A vádlottak akár nyolc évig tartó börtönbüntetésre is ítélhetik, ha bebizonyosodik bûnösségük. Az újságírók védelmére tervezett törvény nemrég lépett hatályba, a szerb büntetõtörvénykönyv módosításával.

A Sztankovicsot ért fenyegetések után az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet (EBESZ), az Európa Tanács, valamint az Európai Unió delegációja közös nyilatkozatban fejezték ki aggodalmukat. A nemzetközi szervezetek arra sürgették a szerb hatóságokat, hogy állítsák igazságszolgáltatás elé a fenyegetõzõket.

Az újságírónõ a B92 televízió Insajder (bennfentes) címû mûsorában leadott filmjében több olyan bûncselekményt mutatott be, amelyeket állítólag a szerb huligánok vezetõi követtek el, büntetlenül. Sztankovics akkor elmondta, hogy bár mûsorában korábban már több kényes üggyel is foglalkozott, most elõször áll rendõri védelem alatt fenyegetések miatt. Az újságírónõ szerint a fenyegetések azt bizonyítják, hogy a huligánvezérek védve érzik magukat, vagy úgy gondolják, hogy senki sem tud hozzájuk nyúlni.








hirdet�s