Vádemelés Hunvald-ügyben

Vádemeléssel lezárta a nyomozást az ügyészség Hunvald György, Gál György és 23 társuk ellen. Kedden benyújtották a Fővárosi Bíróságnak a 25 vádlott elleni 121 oldalas vádiratot, valamint a nyomozás alatt keletkezett csaknem 46 ezer oldalnyi nyomozati iratot.

Mint ismert, az ügyészég különösen jelenős kárt okozó család büntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a két politikussal szemben. Az ügyészség Gál György és Hunvald György előzetes letartóztatását továbbra is szükségesnek tartja. A vádlottak egy része a nyomozás alatt teljes vagy részbeni beismerő vallomást tett, míg mások tagadták a terhükre rótt bűncselekményeket.

Mint ismert, az erzsébetvárosi ingatlanpanamaként elhíresült, VII. kerületi ügyben már 2008 vége óta tart a nyomozás, akkor merült fel ugyanis a gyanú, hogy egy hamis értékbecsléseket készítő ingatlanbecslő segítségével áron alul adtak el önkormányzati ingatlanokat egy vállalkozónak. Az érintett kerületi vezetők körüli nyomozás közben több más szabálytalanságra, bűncselekményre is fény derült. A több mint két tucatnyi gyanúsított között volt Hunvald György, a kerület polgármestere, Gál György, a kerületi képviselőtestület gazdasági bizottságának és Kardos Péter, a pénzügyi bizottság volt elnöke, valamint az értékbecslő is. Czibula Csaba, volt VII. kerületi önkormányzati képviselőt elfogatóparancs alapján keresik azóta is. A nyomozás érdemi része nyáron befejeződött, az iratismertetés szeptemberben kezdődött.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleményében azt írja, különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt Gál György és társai ellen folyamatban lévő ügyben kedden benyújtották a 25 terhelt elleni 121 oldalas vádiratot, és a csaknem 46 ezer oldalnyi anyagot a Fővárosi Bíróságnak.

A vádirat 17 darab VII. kerületi önkormányzati ingatlan kapcsán tartalmaz megállapításokat- tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében Központi Nyomozó Főügyészség. A gyanúsítottak köre egyébként a nyomozás alatt folyamatosan nőtt, a vádlottak egy része teljes vagy részbeni beismerő vallomást tett, míg mások tagadták a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését,

Gál György és Hunvald György jelenleg is előzetes letartóztatásban van.
– Független Hírügynökség –