Vádemelés a legújabb, brit "Hasfelmetsző" ellen

Vádat emeltek csütörtökön a legújabb Hasfelmetsző Jack, egy 40 éves férfi ellen Nagy-Britanniában. Stephen Griffiths-et legkevesebb három prostituált Észak-Angliában történt brutális meggyilkolásával vádolják.

Peter Mann, a korona ügyésze azt mondta csütörtökön, hogy elég bizonyíték áll rendelkezésre a vádemeléshez, amit “a közérdek is megkíván”. A nyomozó hatóságok eddig három áldozatot hoztak kapcsolatba a 40 éves férfival, és mindhárman prostituáltak voltak.

A 43 éves Susan Rushworth tavaly júniusban tűnt el, a 31 éves Shelley Armitage áprilisban, míg a 36 éves Suzanne Blamires a múlt pénteken. Ez utóbbi nő maradványait a Temzében találták meg kedden. A brit hatóságok azt közölték, hogy a tavaly és a múlt hónapban eltűnt két prostituált holtteste még nem került elő, de a férfi elleni közvetett bizonyítékok szerint ők is gyilkosság áldozatai lettek.

A bűntények Bradfordban és Yorkshire-ben történtek. Az a tény, hogy prostituáltak az áldozatok, a brit bulvársajtóban azonnal előhozta a 19-ik század végének hírhedt és máig ismeretlen sorozatgyilkosa, Hasfelmetsző Jack nevét. Amikor kiderült, hogy Yorkshire az egyik helyszín, az 1970-es évek brit sorozatgyilkosa, Peter Sutcliffe került előtérbe. Ő volt a Yorkshire-i Hasfelmetsző, aki 13 nőt gyilkolt meg.

Hasfelmetsző-szerű prostituált-gyilkosokban bővelkedik Nagy-Britannia. Az eredeti és a yorkshire-i mellett volt eddig egy harmadik is. 2006-ban öt utcalánnyal végzett egy targoncakezelő, bizonyos Steve Wright, akit 2008-ban ítéltek életfogytiglanra.

Peter Mann ügyész azt mondta csütörtökön, hogy Griffiths tisztességes tárgyalást kap, ezért is fontos, hogy a törvénynek megfelelően semmi se jelenjen meg a médiában az ügy részleteiről, mert így nem befolyásolják az esküdtszék előfeltevések.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s