Vádat emeltek Jozef Rohac ellen

Vádat emelt az ügyészség Jozef Rohac ellen, az ismert vállalkozó, Seres Zoltán megölésének kísérlete miatt. Korábban Rohac nevét összefüggésbe hozták a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantással is, ezzel az üggyel azonban nem gyanúsították meg.

A Fővárosi Főügyészség előre kitervelt emberölés kísérletével, mint bűnsegédet, illetve robbanóanyaggal vagy robbanószerrel való visszaéléssel vádolja Jozef Rohacot – közölte a Független Hírügynökséggel Skoda Gabriella, az ügyészség szóvivője.

A vád szerint Jozef Rohac még 1997-ben egy távirányítású bombát készített, hogy megölje Seres Zoltánt. Megtervezte a gyilkosságot és gondoskodott a meneküléshez szükséges autóról is. A bűncselekményt – eddig ismeretlen társaival együtt – június 3-án hajtották volna végre: ezen a napon kora reggel Seres Zoltán lakása előtt álló autójára mágnesekkel felerősítették a bombát. A vállalkozó néhány órával később beült a kocsiba, akkor azonban a robbanószerkezet a gyenge mágnesek miatt leesett, így nem is robbant fel.
Később kiderült, hogy a bombát 100 méteren belülről aktivizálni lehetett volna. Ha pedig a szerkezet felrobban, az 4-500 méter sugarú körben jelentős pusztítást okozott volna, megsemmisítve az autót a benne ülőkkel együtt.

Seres Zoltánt két évvel később megölték, ez azonban bizonyíthatóan nem hozható összefüggésbe a mostani üggyel – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A szlovák Jozef Rohácot 12 évig körözték a magyar rendőrök. A férfi még tavaly októberben Prágában ittas vezetés miatt bukott le, idén februárban pedig a legszigorúbb biztonsági intézkedések közepette szállították Magyarországra. Jozef Rohác nevét összefüggésbe hozták az 1998-as, a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantással is, de a Seres Zoltán elleni emberölési kísérleten kívül mással még nem gyanúsították meg.








hirdet�s