Vádat emeltek egy tavaly januári ózdi gyilkosság miatt

Miskolc, 2014. június 17., kedd (MTI) – Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség az ellen a két férfi ellen, aki tavaly januárban antidepresszáns gyógyszerekre ivott alkoholt, majd megölt egy embert Ózdon – tájékoztatta a megyei főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Martossy György közölte, a két – 20 és 25 éves – férfinek nem volt munkahelye, jövedelme. Rendszeresen törtek be idős emberekhez és loptak el tőlük kisebb értékű dolgokat, és emiatt már többször elítélték őket.

Tavaly január 7-én este egyikük lakásán voltak, amikor elhatározták, hogy ismét betörnek egy idős testvérpárhoz. Indulás előtt kétféle antidepresszáns gyógyszert vettek be, és alkoholt ittak rá, majd maszkot, kapucnit, kesztyűt húztak, és elindultak a helyszínre.

Késő éjszaka volt, az idős férfiak lefekvéshez készülődtek, ágyból nézték a tévét, amikor a vádlottak berúgták a ház ajtaját, és módszeresen kezdték átkutatni a helyiségeket. Az egyik szobában a fotelban ült a 69 éves férfi. Értékeit követelték tőle, majd egyikük a szobában talált, önvédelmi célból tartott, műanyag csőbe húzott lánccal bántalmazni kezdte. A férfi próbált védekezni, de az ütések olyan erejűek voltak, hogy a sérülésekbe rövid időn belül belehalt. Az ütlegelés az átlagost jóval meghaladó szenvedést okozott az idős embernek – ismertette a szóvivő.

A zajra felriadt a sértett 68 éves testvére, aki a másik szobában már az ágyban feküdt. A vádlottak hozzá is bementek és ugyanolyan módon bántalmazták. Életét az mentette meg, hogy halottnak tettette magát, így nem ütötték tovább. A férfinek több csontja eltört, fejét, testét zúzott, repesztett sérülések borították. Ha tovább bántalmazzák, ő is belehalhatott volna a sérülésekbe – mondta Martossy György.

A vádlottak a házból élelmiszert és kisebb értékű használati tárgyakat hoztak el, alig húszezer forint értékben.

Az egyik vádlottra életfogytig tartó, társára határozott tartamú fegyház kiszabását indítványozta az ügyészség.

– MTI –








hirdetés




hirdet�s