Vádat emeltek a tokaj-hegyaljai polgármester ellen

Borászatba fogtak volna
Borászatba fogtak volna - © Fotó: ÉM
Miskolc – Több bűncselekménnyel vádolják a településvezetőt.

A vádirat szerint egy külföldi állampolgár borászati üzemet kívánt létesíteni az egyik tokaj-hegyaljai községben. 2016 tavaszán a kanadai beruházó felkereste a település polgármesterét, aki támogatásáról biztosította a tervezett fejlesztést, de azt kérte, hogy a kivitelezéssel a nevelt fia által ügyvezetett céget bízzák meg.

Azt állította, megtámadták

Az építészeti kivitelezéssel megbízott más cég 2016 augusztusában megkezdte a munkálatokat, amelyeket a vádlott a helyszínen személyesen leállított, az ott dolgozó munkásokat pedig elzavarta, valamint telefonon bejelentést tett a helyi rendőrőrs vezetőjénél azzal a valótlan állítással, hogy a helyszínen dolgozó munkások őt megtámadták. A vádlott a polgármesteri hivatalban megjelenő beruházóval közölte: a településen az ő engedélye nélkül semmi nem épülhet, és kizárólag ismerős céggel hajlandó együttműködni. Utalt arra is, hogy a tervezett beruházás nem fog megvalósulni, ha a megbízott kivitelezőt nem cserélik le. Az ügyészség a minősített vesztegetés bűntettén túl hivatali visszaélés bűntettével és büntetőeljárás alapjául szolgáló hatóság félrevezetésének vétségével is vádolja a polgármestert. A vádlott terhére rótt bűncselekmények akár 12 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetőek.

A 2018. július 1-től hatályos büntetőeljárási szabályok alapján az ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy amennyiben a nyomozás során tagadásban lévő vádlott az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmények elkövetését, a bíróság halmazati büntetésül ítélje 5 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre és 1 millió forint pénzbüntetésre.

ÉM


Pénzügyőr vezetők ülnek a vádlottak padján a Miskolci Törvényszéken futó perben
Miskolc - Pénzügyőr vezetők ülnek a vádlottak padján a Miskolci Törvényszéken futó perben. Folytatta a bizonyítási eljárást a Miskolci Törvényszék a vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárásban ...