Vádat emeltek a Cinóberként ismert férfi 1996-os meggyilkolása ügyében

Budapest, 2015. július 7., kedd (MTI) – Vádat emelt az alvilágban Cinóberként ismertté vált D. Ferenc elleni, még 1996 decemberében elkövetett merénylet ügyében egy szlovák és két magyar férfi ellen a Fővárosi Főügyészség – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész kedden az MTI-vel. A gyilkossággal a szlovák Jozef Rohácot, felbujtóként pedig az Energol Rt. két korábbi igazgatóját vádolják.

A főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a három férfival szemben a Fővárosi Törvényszéken – olvasható a közleményben.

A vádirat szerint P. Tamás másodrendű és F. Attila harmadrendű vádlott – akik 1994 és 2000 között az Energol Rt. igazgatói voltak – adott megbízást Cinóber meggyilkolására a szlovák férfinak (az elsőrendű vádlottnak), miután a sértett nem adta meg nekik ötmilliós tartozását.

A tájékoztatás szerint a másod- és a harmadrendű vádlott 1996 első felében mintegy ötmillió forint kölcsönt adott a sértettnek, amit év végén számon kértek rajta. Egy decemberi találkozón a két igazgató legfeljebb 10-15 napot adott D. Ferencnek a kölcsön visszafizetésére, és egyúttal közölték vele, hogy ha határidőn belül nem fizet, megölik őt.

Miután Cinóber a fenyegetés ellenére nem rendezte a tartozását, a két cégvezető 1996 decemberében megbízást adott az adós meggyilkolására a szlovák állampolgárságú Jozef R.-nek, aki el is fogadta a megbízást.

Ezt követően, 1996. december 18-án a szlovák férfi Cinóber IX. kerületi, Üllői úti lakása előtt, a nyílt utcán egy hangtompítós pisztollyal lelőtte a házból kilépő, a parkoló gépkocsijához induló sértettet. A gyilkos fél-egy méterről kétszer lőtt rá áldozatára, aki a helyszínen meghalt.

A Fővárosi Főügyészség ezért P. Tamást és F. Attilát mint felbujtót, Jozef R.-t pedig mint tettest előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével vádolja – közölte Ibolya Tibor.

A hatóságok korábban már megvádolták Jozef Rohácot Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásával és az Aranykéz utcai robbantás végrehajtásával is.

A Fővárosi Törvényszék tavaly szeptemberben egyesítette a Fenyő János megölése miatt indított eljárást és az Aranykéz utcai robbantás ügyét.

A vád szerint Fenyő Jánost, a Vico vállalatcsoport vezetőjét 1998-ban lőtte le géppisztollyal Jozef Rohác Budapesten a II. kerületi Margit utcában. Ugyanakkor a gyilkosság megbízóját máig nem sikerült azonosítani.

Az Aranykéz utcai robbantás ügyében pedig a vád szerint Jozef Rohácot Portik Tamás vállalkozó – aki 1994 és 2000 között szintén igazgatója volt az Energol Rt.-nek – azért bízta meg Boros József megölésével, mert a sértett korábban terhelő vallomást tett rá és társaira több bűncselekménnyel kapcsolatban.

– MTI –








hirdetés