Üzleti első díj a miskolci hőszolgáltatónak

Akt.:
Üzleti első díj a miskolci hőszolgáltatónak
Miskolc – Üzleti Élet a Környezetért díjat nyert a MIHŐ biogáz programja.

A Miskolci Hőszolgáltató Kft. nyerte a Hungarian Business Leaders Forum Üzleti Élet a Környezetért 2011. első díját. A Károly walesi herceg által 1992-ben alapított Hungarian Business Leaders Forum 2000-ben hozta létre az „Üzleti Élet a Környezetért” környezetvédelmi díjat. A díj odaítélésével a környezetvédelem fontosságát hangsúlyozzák, a fenntartható fejlődés gondolatát népszerűsítik, a környezettudatos vállalatirányítás elterjedését segítik.

Ebben az évben az Élet a Környezetért kategóriában 11 pályázó mutatott be projekteket. Az egyik legfontosabb haszna ezeknek a megoldásoknak – mindamellett, hogy jelentősen csökkentik a vállalatok környezeti lábnyomát – a tudatformálásban jelentkezik, vállalati és társadalmi szinten is – áll a MIHŐ sajtóközleményében.

A díjátadó ünnepségen a zsűri következőképp indokolta döntését: azért ért el első helyezést a Miskolci Hőszolgáltató Kft., mert bezárt hulladéklerakóban keletkező biogáz hasznosításával távhőszolgáltatást biztosít és elektromos áramot termel. A beruházás élettartama alatt a levegő terhelése várhatóan 58.000 tonna széndioxiddal csökken.

Újabb lehetőség a MIHŐ számára, hogy a nyertes pályázatok közül választják ki azokat a projekteket, melyek az Európai Unió Környezetvédelmi Bizottságának kétévente megrendezett díjáért versenyeznek 2012-ben.

ÉM








hirdet�s