Utazás a zsidó örökségbe Észak-Magyarországon

Miskolc – Számos települést érintő, a zsidó kulturális örökségi helyszíneket bemutató észak-magyarországi zarándokutat létesített az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (Emih), csaknem 460 millió forint uniós forrásból – közölte az Emih az MTI-vel csütörtökön.

A program keretében a gazdag zsidó hagyományokkal rendelkező Tokaj-hegyaljai Mádon és Olaszliszkán turisztikai és kulturális fejlesztés fejeződött be, és több zsidó kulturális hagyatékkal rendelkező hegyaljai települést csatoltak a túraútvonalba.

A kulturális értékteremtési és ismeretterjesztési céllal megvalósult projekt elsősorban a Bodrogkeresztúr-Mád-Olaszliszka útvonalon fellelhető zsidó kulturális örökségi helyszíneket és emlékhelyeket – zsinagógák, rabbiházak, csodarabbik sírjait – mutatja be korszerű, XXI. századi kommunikációs eszközökkel és informatív tartalommal.

A helyszínek nyitva állnak a vallásos, illetve kegyeleti céllal idelátogatók, valamint a kulturálisan nyitott magánszemélyek, iskolai és turistacsoportok számára is.

A közlés szerint a régió “igazi XXI. századi kulturális attrakcióval gazdagodott”, amely növeli a térség kulturális vonzerejét.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés