USA 2012 – Romney visszavonta egyik vitatott kijelentését

Washington, 2012. október 5., péntek (MTI) – A republikánus elnökjelölt visszavonta a Fox News televíziónak adott nyilatkozatában azt a korábbi kijelentését, miszerint az amerikaiak 47 százaléka áldozatnak gondolja magát és az állami támogatástól függ.

Mitt Romney, arra a kérdésre, mi lett volna a válasza, ha Barack Obama amerikai elnök kettejük első televíziós vitáján felhozta volna ezt az éles vitát kiváltó témát, kijelentette: “olyat mondtam, ami teljes mértékben téves volt”. A republikánus politikus csütörtök esti televíziós nyilatkozatát pénteken ismertette az amerikai sajtó.

Amerikai politikai elemzők meglepetésüknek adtak hangot, amiért az elnök a szerdai denveri szópárbaj során elmulasztotta felhozni kihívójának ezt az erősen vitatott témát. Romney mostani visszakozása nyomán a “47 százalékos kijelentés” már korántsem olyan éles kampányfegyver, mint amilyen az első televíziós vitán lehetett volna.

A Romney-kampányt szeptemberben kellemetlen meglepetésként érte, hogy nyilvánosságra került a volt massachusettsi kormányzó egy májusi, titokban felvett kampánybeszéde. Ebben azt állította, hogy az amerikaiak 47 százaléka Obamára fog szavazni, “bármi történjen is”, mert ezek az emberek a kormány segítségétől függenek.

“Áldozatnak hiszik magukat, és azt gondolják, hogy a kormánynak kell gondoskodnia róluk (…), azt hiszik, hogy jogosultak az egészségügyi ellátásra, az élelemre és a lakhatásra” – mondta Romney a május 17-én, Boca Ratonban elmondott beszédében. Az elnökjelölt kijelentette: az ő feladata az, hogy “ne aggódjon ezekért az emberekért”.

Romney később elismerte, hogy nem fogalmazott “elegánsan”, de kijelentette, hogy megnyilatkozásában az állam növekvő szerepét és a szociális jogosultsági rendszert kívánta bírálni. A Fox News csütörtök esti adásában kijelentette, hogy megválasztása esetén az összes amerikait képviselni kívánja, nemcsak a lakosság felét.

“Abszolút meggyőződésem, hogy az életem azt bizonyította, hogy (mind) a 100 százalékkal törődöm és ez az egész életem során bizonyítást nyert. És az egész kampány is a 100 százalékról szól. Amikor elnök leszek, 100 százaléknak fogok segíteni” – mondta Mitt Romney.

A Tax Policy Center független kutatóintézet becslése szerint egyébként 2011-ben az amerikai háztartások 46 százaléka nem fizetett szövetségi jövedelemadót. A közterheket egyáltalán nem fizetők száma ennél jóval kevesebbre, 18 százalékra tehető, mert a nagy többség bére után a munkáltató fizetett járulékot.

– MTI –








hirdet�s