USA 2012 – A “szocializmus” elleni hirdetéseket finanszíroz Amerikában egy magyar milliárdos

USA 2012 – A “szocializmus” elleni hirdetéseket finanszíroz Amerikában egy magyar milliárdos
Washington, 2012 október 12., péntek (MTI) – Nem az egyik amerikai elnökjelölt mellett, hanem a “szocializmus” ellen korteskedik az Egyesült Államok választási kampányának finisében a magyar születésű Thomas Peterffy, aki a saját pénzén több millió dollárért vásárolt reklámidőben elmondja, hogy a republikánusokra fog szavazni.

“Igen, a szocializmusban a gazdagok szegényebbek lesznek, de a szegények is szegényebbek lesznek” – mondja a 68 esztendős milliárdos enyhe magyar akcentussal a reklámfilmben, amelynek ő a főszereplője, és amelyben felvillan néhány fekete-fehér, vélhetően a 40-es 50-es évek Magyarországán készült felvétel is.

“Szocialista országban nőttem fel, és láttam, hogy a szocializmus mit művel az emberekkel. Nincs remény, nincs szabadság és nincs a teljesítményre való büszkeség” – hangoztatja az egyperces filmben az elektronikus tőzsdei kereskedelem egyik kifejlesztője.
“Az ország egyre szegényebb és szegényebb lett, és itt is ugyanazt látom” – tette hozzá.

Thomas Peterffy, aki maga nem verseng semmilyen hivatalért, a CNN televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy 5-10 millió dollárt szán a hirdetés sugárzására olyan csatornákon, mint a CNN, a CNBC és a Bloomberg. A politikai üzenetet látni fogják az olyan, mindkét párt által megszerezni kívánt “ingaállamokban” is, mint Ohio, Wisconsin és talán Florida. A kampányra fordított összeget a milliárdos a hatékonyságtól tette függővé.

Péterffy Tamás 1944-ben született, Budapest szovjet ostroma idején. Az “amerikai álmot” követve 1965-ben került New Yorkba, és nyelvtudás nélkül is számítógépes programozó lett a Wall Streeten. 1977-ben megvásárolta a tőzsdei kereskedői jogosítványát, majd megalapította az Interactive Brokerst, a világ első elektronikus kereskedő cégét. A Forbes magazin 4,6 milliárd dollárra becsüli vagyonát.

“Szocializmussal” és “osztályharccal” az Egyesült Államokban általában a Republikánus Párt hívei részéről szokták vádolni Barack Obama elnököt. Ennek oka, hogy a középosztály adóztatásának változatlan hagyása mellett növelni szándékozik a leggazdagabbak közterheit, közberuházásokkal kívánja élénkíteni a gazdaságot, és más téren, így az oktatásban is támogatja a közkiadásokat.

Obama szlogenje szerint mindenkinek igazságosan ki kell vennie a részét a közteherviselésből, mindenkinek esélyhez kell jutnia, és mindenkire azonos szabályok vonatkoznak.

A magyar származású milliárdos nem az egyetlen dúsgazdag amerikai, aki milliókat áldoz az amerikai választási küzdelem eldöntésére. A republikánus oldalon a Koch fivéreket, Davidet és Charlest, a demokratáknál pedig az ugyancsak magyar származású George Sorost szokták a legbőkezűbb adományozók között emlegetni, de ők nem adják az arcukat a kampányoláshoz, mint Peterffy.

“Amerika gazdagsága a sikerre vágyó emberek erőfeszítéseiből származik. Ha a siker lejáratásával elveszik az ösztönzést, elveszik azt a gazdagságot is, amely a rászorulókról való gondoskodásban segít bennünket” – hangoztatta a hirdetésben Peterffy.

A milliárdos a CNN-nek nyilatkozva rámutatott, hogy eddig 1,9 milliárd dollárnyi adót fizetett Amerikában, és elutasította, hogy valaki azzal vádolja: nem veszi ki igazságosan a részét a közteherviselésből. Peterffy szerint az ilyen vádaskodások elveszik az üzleti élet vezetőinek munkakedvét.

A hirdetést szerda óta sugározzák, és a választások napjáig, november 6-ig műsoron marad.

– MTI, Pogár Demeter –








hirdet�s