Uralkodási rekordra készül II. Erzsébet királynő

London, 2015. szeptember 8., kedd (MTI) – Isten kegyelméből Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága és más birtokok és területek királynője, a Nemzetközösség vezetője, a hit védelmezője – szerdán lesz 63 éve, hét hónapja és három napja, hogy II. Erzsébet királynő viseli a fenti címeket. A 90. évében járó királynő ezzel megdönti az ezeréves angol-brit monarchia abszolút uralkodási időrekordját, amelyet a nevezetes szerdai időpontig üknagymamája, Viktória királynő tart.

Az udvar precíz illetékeseinek számításai alapján a rekorddöntéshez II. Erzsébetnek 23 226 napot, 16 órát és 23 percet kell töltenie a trónon; ez a pillanat valamikor szerdán, a kora délutáni órákban érkezik el.

Évszázadokig kell visszatekinteni az angol-brit történelemben olyan uralkodók felleléséhez, akik egyáltalán megközelítették ezt az időtartamot. Viktória előtt III. György volt a rekorder, aki 1760-tól 1820-ig – összesen 59 évet, három hónapot és két napot – ült a trónon.

Csaknem további ötszáz évvel kell visszavándorolni az időben ahhoz, hogy fél évszázadnál hosszabban uralkodó koronás főt leljen a krónikás. III. Eduárd, a 14. századi Anglia uralkodója mondhatta magáénak ezt a rekordot, ő volt ugyanis az első az angol monarchia történetében, aki több mint ötven évig állt országa élén, 50 évet, négy hónapot és 25 napot töltve a trónon.

A jelenlegi uralkodó névrokonának, I. Erzsébetnek – VIII. Henrik és a tragikus sorsú Boleyn Anna leányának – 44 év, négy hónap és öt nap adatott meg királynőként.

II. Erzsébet királynő a negyvenedik angol-brit uralkodó azóta, hogy Hódító Vilmos 1066-ban megszerezte az angol trónt, de – III. Eduárd, III. Henrik, III. György és Viktória után – csak az ötödik olyan, aki több mint fél évszázada viseli a koronát.

II. Erzsébetet a sors nem egészen 26 évesen, édesapja, VI. György halálának pillanatában emelte a trónra. Uralkodásuk közös vonása, hogy György király nem – és így idősebb leánya sem – volt egyenes ágon trónvárományos. Mindketten György bátyja, VIII. Eduárd “jóvoltából” kerültek a brit trónra. Eduárd ugyanis a korona helyett egy elvált amerikai nő, Wallis Simpson kegyeit részesítette előnyben, és 1936. december 10-én – nem egészen egyévnyi uralkodás után, a koronázást meg sem várva – távozott az Egyesült Királyság éléről, átadva helyét öccsének, Albert yorki hercegnek, Erzsébet édesapjának, aki csak uralkodói névként választotta a György nevet.

A magának való, zárkózott, súlyos beszédhibákkal küszködő, uralkodói szerepre egyáltalán nem törő Albert – a családon belül csak “Bertie” – Eduárd zűrös távozása után, szinte teljesen készületlenül volt kénytelen egyik napról a másikra Anglia trónjára ülni. Az új királyban valójában felesége, a 2002-ben, életének 102. évében elhunyt Erzsébet anyakirálynő tartotta a lelket, amíg lehetett. Nem sokáig lehetett: György király – bár népe nemzeti hősként tisztelte – a rároskadt felelősség, és főképp a háborús évek megpróbáltatásainak súlya alatt korán összeroppant, és 1952. február 6-án, alig 57 évesen elhunyt.

Erzsébet hercegnőt Kenyában érte atyja halálhíre. Amikor egy héttel korábban, férje, Fülöp herceg kíséretében elindult Afrikába, már ő is és az udvari illetékesek is sejtették, hogy nem látja többet nagybeteg édesapját. Poggyászában e meggondolásból fekete gyászruha is volt, valamint egy dosszié, amely trónra lépésének hivatalos írott deklarációját tartalmazta.

A hercegnőből királynővé lett Erzsébet apja halálhíre után természetesen azonnal hazaindult, és – Viktória óta az első női uralkodóként – átvette az akkor még mindig világháborús sebeit gyógyítgató, kiterjedt jegyrendszer szorításában élő Anglia államfői tisztségét.

Első miniszterelnöke, Winston Churchill meg is jegyezte annak idején, hogy az új, ifjú uralkodó személyisége “a fény, amely megvilágítja a jobb élet felé vezető keserves utunkat”.

Mindazonáltal II. Erzsébet királynő uralkodóként eddig eltöltött több mint hat évtizede sem a felhőtlen nyugalom és boldogság jegyében telt.

“Annus horribilis” – borzalmas év, mondta ki például 1992-re, könnyek között, az azóta szállóigévé vált minősítést.

Akkor vált nyilvánvalóvá ugyanis, hogy legidősebb fia, Károly trónörökös és Diana hercegnő egészen addig tündérmesének beállított házassága romba dőlt; különköltözésüket John Major miniszterelnök jelentette be az alsóházban.

Akkor vált el a királynő leánya, Anna hercegnő, abban az évben járták be a világsajtót a másodszülött fiú, András yorki herceg félpucér feleségéről, Sarah Fergusonról készült, súlyosan kompromittáló lesipuskás fotók – a hercegnő lábujjait a marokkói fövenyen csókolgató úr sajnos nem az azóta elvált hercegi férj volt -, és akkor emésztették el a lángok a legősibb uralkodói rezidencia, a windsori kastély jelentős részét.

Az igazi “annus horribilis” azonban 1997 volt, Diana hercegnő világszerte sokkot okozó párizsi autóbalesetének éve. Az udvari krónikások jórészt egyetértenek abban, hogy Diana halála és az azt megelőző kölcsönös házasságtörési, majd válási botránysorozat az utóbbi évszázad legnagyobb megrázkódtatása volt a brit monarchia életében, talán nagyobb, mint VIII. Eduárd lemondásának világraszóló botránya.

Mindezen megpróbáltatások közepette II. Erzsébet királynő – kifelé mutatott – rendíthetetlen nyugalommal és szilárdsággal tartotta egyben a monarchiát. Bár ezt a nyugalmat a sajtó és az alattvalók sokszor ridegségként érzékelték – így volt ez például a Diana halálát követő példátlan társadalmi felindulás idején is -, a történészszakma teljes egyetértésben vallja, hogy a brit monarchia kizárólag II. Erzsébet kikezdhetetlen személyes tartásának köszönhetően élte túl az elmúlt hat évtized hatalmas világtörténelmi változásait.

– MTI –








hirdetés