Ünnepi ajándék: jó, hogy végre együtt van a család

Akt.:
Sok helyen várják nyuszisimogatóval a gyerekeket húsvétkor.
Sok helyen várják nyuszisimogatóval a gyerekeket húsvétkor. - © Illusztráció
Miskolc – Kinek milyen programja van húsvéthétvégén? A miskolci belvárosban kérdezősködött munka­társunk.

Ez a háromnapos ünnep nekünk nem háromnapos, ugyanis a kereskedelemben dolgozunk és szombaton délután egy óráig nyitva vagyunk – nyilatkozta a húsvéthétvége kapcsán lapunknak Tóth Gábor. – Valószínűleg pihenéssel töltjük a húsvétot, ráadásul az előrejelzések szerint jó idő lesz. Ha így lesz, kimozdulunk egy kicsit sétálni Miskolctapolcára vagy Lillafüredre. Tehát helyben, Miskolcon maradunk.

A korábbiakhoz képest ez nagy változás? – kérdeztük.

– Amikor a gyerek kisebb volt, nagy társaságban töltöttük az ünnepet – mondta. – Összejött 8–10 házaspár, főzőcskéztünk, sütögettünk és közben a gyerekeknek csináltunk ügyességi programokat, például tojáskeresést.

Megtudtuk azt is, Gábor már nem jár locsolkodni, de van neki egy régi szódásüvege, azzal azért a feleségét meglocsolja. Mint mondta: „Csak az örömszerzés kedvéért”.

Hogy felesége, Judit kedveli-e mindezt? – Nincs más választása, kénytelen elviselni – árulta el mosolyogva a belvárosi üzlettulajdonos.

Sajnálja

Nem sokkal később két középiskolást szólítottunk meg. Egyikük nem szeretett volna beszélni arról, hogy mivel tölti a húsvéthétvégét, ám barátja, Ferenczi Gergő szívesen megosztotta gondolatait.

– Amióta az eszemet tudom, reggel apukámmal meglocsoljuk anyukámat és a nővéremet, igaz, a lánytesóm lassan már nem lakik itthon – árulta el. – Mondunk rendesen verset is, persze! Szerencsére mindkét nagymamám él, hozzájuk is elmegyünk: az egyik Miskolcon, a másik Nyékládházán lakik. Egy kis locsolópénz is összejön, de nem ez a fontos. Tavalyelőtt ezt a kört egy nappal korábban jártuk be, mert elutaztunk.

Gergő elmondta azt is: sajnálja, hogy a lányok az osztályában egyre kevésbé nyitottak a locsolkodásra arra hivatkozva, hogy „büdös” lesz a hajuk.

– Pedig szerintem ez egy szép hagyomány, amit érdemes lenne megőrizni – jelentette ki. Felvetésünkre az is kiderült, hogy ismer olyanokat, akik ilyenkor templomban is járnak, és ő maga is tudja, mit ünneplünk húsvétkor.

A legnagyobb öröm

Süveges Ferencnével, Terikével az Ady-hídnál elegyedtünk szóba. Szerinte ez az ünnep is – a karácsonyhoz hasonlóan – egyre inkább elveszíti meghittségét.

– Nekem az a legnagyobb örömöm, hogy a lányomék hazajönnek! – mondta. – Karácsonykor én voltam náluk, most ők jönnek. Nekem özvegyasszonyként ez a legnagyobb ajándék! Az, hogy a gyerekkel és az unokámmal lehetek néhány napot.

Juhász-Léhi István


Izgalmas programok megyénkben

Számos kitűnő program vár az érdeklődőkre húsvéthétvégén megyénkben. Elsőként a Tarcali húsvétolás a Kövesdi Pincesor borászaival elnevezésű eseményre hívjuk fel a figyelmet, amely mától hétfőig várja a vendégeket. Csalogatójukból: „A tarcali pincesorok együtt ébredeznek a tavasszal, és meghitt, családias hangulatú szezonnyitó rendezvénnyel várják a tokaji bor és a húsvéti finomságok kedvelőit”. Bogácson Családi Húsvétra várnak mindenkit szombaton és vasárnap: kézműves foglalkozások, játékos vetélkedők és más programokat is ígérnek a szervezők.

Érdemes a várakba is bekukkantani! A Diósgyőri várban a Húsvéti Sokadalom „kelleti” magát, a vár alsó várudvarában lesz állatsimogató, játszótér, és népi tojásfestés is várja a gyerekeket a hétvégén. Ugyanakkor kitűnő elfoglaltságnak ígérkezik a Tavaszi Várkapu Tárogató Füzéren középkori életképekkel, haditornával és reneszánsz táncbemutatókkal.








hirdetés