2012.02.10 09:25; Frissítve: 2012.02.10 17:50


Ungvári meccs nélkül döntős!

Ungvári Ungvári
Ökölvívás - A háromszoros kínai világbajnok túlsúlyos egyéniség lett, így nem léphetett ringbe.

Igencsak eseménydús versenynapokon vannak túl a szurkolók a debreceni rendezésű, 56. Bocskai István-emlékverseny. A cívisvárosiak ifjú tehetsége, Nagy Péter (81kg) csütörtökön lapzárta után lépett ringbe az Eb-ezüstérmes orosz Ivanov ellen, ám az éremért vívott küzdelemben kénytelen volt meghajolni riválisa nagyobb tudása, s nem utolsó sorban hatalmas ereje előtt. Ivanov az első menetben egy testre mért ütéssel megfogta a DVSC felnőtt magyar bajnokát, technikai K.O.-val zárva le a mérkőzést. A 18 éves Nagy így is megérdemli a dicséretet, nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy kijelentsük, tapsol még neki a debreceni publikum.

 

Minél fényesebb medál

Ungvári István már pénteken reggel fél kilenckor „kiharcolta” a továbbjutást a kínai olimpiai aranyérmes, háromszoros világbajnok Zou Shiming ellen. Nem, nem pofozta meg Ungvári a ringen kívül az olimpai bajnok ázsiai öklözőt, az történt, hogy a kínai klasszis nem tudta hozni a papírsúly 49 kilogrammos súlyhatárát, így Máté Attila tanítványa mérkőzés nélkül került a fináléba.

 

 

– Már a szerdai mérlegelésnél látszott, a kínai fiú nehezen hozza a súlyát, csütörtökön az orosz ellen pedig még jobban megkínlódott – kezdte Máté Attila, a HISE vezetőedzője. – Pénteken már nem is sikerült 49 kilogramm alá kerülnie, így nem tudott kiállni versenyzőm ellen. Koncentrálunk a szombati fináléra, nagyon szeretnénk, ha minél többen biztatnák „Ungit”, várjuk a bokszrajongókat az Oláh Gábor utcába!

HBN

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK haon-sportoldal
Labdarúgó NB I – Győzött Pápán a Győr
Pápa, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - A bronzérmes Győr kétgólos győzelmet aratott Pápán a labdarúgó OTP [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Két góllal nyert Újpesten a Videoton
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Az ezüstérmes Videoton két, hajrában szerzett góllal nyert Újpesten [...] tovább »
Nemzetközi porondon is bizonyítottak a böszörményi röplabdás lányok
Röplabda - 2012 május 26.-án a Hajdúböszörményi Torna Egylet női röplabda csapata Aradon ismételten [...] tovább »
Debreceni úszó Eb – Orbán Viktor ellátogatott a kontinensviadalra
Debrecen, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap ellátogatott a 31. úszó [...] tovább »
Blazsó és Dósa idén is megnyerte a bükki hegyikerékpáros versenyt
Szilvásvárad, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - A férfiak hosszútávját a tavalyi győztes Blazsó Márton, a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés