Magyarország

2011.04.16. 08:35

Bizonytalan a mátraterenyei erőmű sorsa - Nógrád Megyei Hírlap

<p>Továbbra is bizonytalan, hogy megépítheti-e hőerőművét Mátraterenye mellett az Első Nógrádi Erőmű Zrt.</p>

 A Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség megtagadta a létesítésről szóló határozat kiadását, a cég viszont új eljárást indíttatott, s eközben változott a jogi szabályozás is. Farkas Tamás, a jórészt külszíni fejtéssel kinyerendő barnakőszénre épülő, vegyes tüzelési erőmű építését tervező vállalkozás vezérigazgatója a Nógrád Megyei Hírlapnak elmondta: a beruházás jelenleg az előkészítés engedélyezés fázisában tart, az egységes környezethasználati engedélyre vonatkozó kérelmük azt követően nyújtják be, ha már egyértelművé válik Magyarország energiapolitikája. A miskolci bányakapitányság szerint a térségben a fosszilis energia ugyan rendelkezésre áll, viszont a kibányászása nem gazdaságos. A közeli Natura 2000-es területek védelme is aggályossá teszi a beruházást. A tervezett erőműhöz közeli településeken a napokban közszemlére tették a környezetvédelmi felüg yelőség dokumentumait a várható környezeti terhelésről.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!